Pesti Srácok

Storck szerint az év meccse következik a Feröer-szigeteken

Storck szerint az év meccse következik a Feröer-szigeteken

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az év legnehezebb mérkőzése vár az együttesre, amely jövő kedden a Feröer-szigetek ellen, idegenben kezdi meg a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatát.

"Még az Európa-bajnokságon sem tartottam egyik mérkőzéstől sem annyira, mint ettől. Számomra ez lesz az év mérkőzése" - nyilatkozta a német szakember hétfő délután Telkiben, a magyar szövetség (MLSZ) edzőközpontjában tartott sajtótájékoztatón. Nagyon kemény ellenfél vár csapatára, amelynek ráadásul rendkívül nehéz körülményekre kell felkészülnie, mivel műfüvön kell játszania, várhatóan hideg és esős időjárás közepette - hangsúlyozta. Hozzátette, szerencsére Telkiben tökéletes körülmények között edzhet a válogatott, így szinte minden nehézségre fel tud készülni.

A kapitánynak nincs könnyű dolga, hiszen Király Gábor és Juhász Roland az Eb után visszavonult a válogatottól, több játékosra pedig sérülés miatt nem számíthat. Lovrencsics Gergő és Pintér Ádám meghívót sem kaphatott, Gera Zoltán el sem utazhatott Telkibe, és a közösen készülők közül is többen kisebb sérüléssel bajlódnak. A hétfői tréningen ezért várhatóan Elek Ákos, Kádár Tamás, Fiola Attila és Nagy Ádám sem vesz részt, Korhut Mihály pedig engedéllyel van távol, mert az esetleges klubváltásáról tárgyal. A világbajnoki selejtezőcsoportról szólva Bernd Storck kiemelte, természetesen az Európa-bajnok portugál válogatottat tartja a favoritnak. Nyilván a csoportgyőzelem és az ezzel járó közvetlen kvalifikáció megszerezése túlzott elvárás lenne, a második helyre viszont odaérhet csapata. Hozzátette, természetesen ez is nagyon nehéz lesz, hiszen a svájci válogatott is nagyon erős - ráadásul a magyarnál jóval több nemzetközi tapasztalattal rendelkező futballista alkotja -, de a kontinensviadalon nyújtott teljesítmény nagy lökést adhat együttesének.

PestiSracok facebook image

Dzsudzsák Balázs, a válogatott csapatkapitánya hangsúlyozta, szeretnék fenntartani a sikeres Európa-bajnoki szereplés okozta "futballeufóriát". "Szerencsére még nem igazán ülepedett le bennem az Európa-bajnokság, hiszen amikor hazajövök, továbbra is megállítanak és gratulálnak az emberek. Még mindig érzem, hogy a válogatott visszaadott valamit az országnak, a szurkolóknak. Kicsit szerencsétlen dolog, hogy pont idegenben kezdünk, ráadásul egy olyan helyszínen, ahová nehéz eljutni, ugyanakkor már nagyon várjuk az októberi, első hazai vb-selejtezőt" - mondta.

Az al-Vahda szélsője szerint a Feröer-szigetek elleni lesz talán a legnehezebb csoportmérkőzés, "nem is a pokoli hangulat, hanem a körülmények" miatt. Hangsúlyozta, nagyot lépett előre az Eb-szerepléssel a válogatott, és nem szeretnének visszaesni, de a csoport végkimeneteléről ilyen korán még hiba volna szólni. "Ha hozzuk azt a fegyelmezett és alázatos futballunkat, mint eddig, akkor lehet majd beszélni arról, hogy esetleg jó helyen végezzünk a csoportban."

Minden csapatban, így a válogatottban is a kapusposzt az egyik legfontosabb kérdés, és egyelőre nem tudni, hogy ki áll majd a háló előtt. "Király Gábor hatalmas űrt hagyott maga mögött, amit most nekünk kell betöltenünk. Ez mindhármunknak hatalmas motivációt jelent. Mivel azonos életkorúak vagyunk, akár hosszabb távra is eldőlhet ez a kérdés" - nyilatkozta Megyeri Balázs, a német Greuther Fürth légiósa.

A válogatott jövő kedden Tórshavnban kezdi a vb-selejtezők sorozatát, a mérkőzésre 228 jegy áll a magyarok rendelkezésére, ezek közül már 100 elkelt.

A magyar válogatott kerete:

---------------------------

kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

védők:

Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Kádár Tamás (Lech Poznan), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (DVSC), Lang Ádám (Videoton FC)

középpályások:

Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC), Kleinheisler László (Darmstadt), Nagy Ádám (Bologna)

támadók:

Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Németh Krisztián (al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Stieber Zoltán (Kaiserslautern), Szalai Ádám (Hoffenheim)

Forrás: MTI

Fotó: MTI; Soós Lajos

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.