Pesti Srácok

Látványtervek az új Puskás Ferenc Stadionról

Látványtervek az új Puskás Ferenc Stadionról

A Puskás Ferenc Stadion nyár végére eltűnt helyéről, véget ért a bontási munkák nagy része, így megkezdődhet az új építése. A Skardelli György vezetésével készült tervek koncepciója az értékek - mind a jellegzetes elemek, mind a tér-tömegkapcsolat - továbbörökítése. Az épület karakterelemei nemcsak emlékként maradnak meg, hanem szerepet is kapnak az új koncepcióban - írja az Építész Fórum szakmai lap alapján a csakfoci.hu.

Az eseményre érkező nézők 4 meghatározó irányból jönnek. Az Istvánmezei út gyalogos sétányán nyugati irányból a hazai 1, a Budapest Aréna felöl a hazai 2, a Stefánia út felöl az emelt színű téren a hazai ultrák, a Dózsa György út felöl, kordonnal végig kísérve, majd az emelt szintű térre a vendég ultrák. A forgalom vezetési koncepció nagy előnye, hogy az emelt szintű téri kialakítással az épület északi és déli végében úgy érhető el az épület gyalogosan, hogy a szintén itt található gépjármű behajtóktól szintben különülnek el, gépjármű és gyalogos forgalom nem keresztezi egymást.

06-beauty-stadionkep
Fotó: epiteszforum.hu
PestiSracok facebook image

A maximális székszám 67155, amely rugalmasan változik az AKM nézők illetve a sajtó érdeklődésétől függően. A VIP vendégek (474 fő), a Business klub nézői (474 fő) és a Sky boxok nézői (2920 fő), illetve sajtó munkatársai érkeztetése külön - külön, a saját bejáratuknál történik.

Fotó: epiteszforum.hu
Fotó: epiteszforum.hu

A létesítményben a sportesemények mellett más rendezvények (pl. prózai és zenei előadások) is helyet kaphatnak, akár a küzdőtér teljes elfoglalásával. A küzdőtéri nézők elhelyezését tekintve 12000 nézővel számoltunk. Központi (küzdőtér közepén kialakítandó) színpad elrendezésnél akár 78000 néző is jegyet válthat az új létesítménybe.

04-kuzdoter-arenater
Fotó: epiteszforum.hu

Számos egész évben működő funkció készül a stadionban. Az egy szinttel megmagasított Toronyépületbe múzeum költözik. A múzeum a magyar labdarúgás, az Aranycsapat történetét és a világhírű névadó, Puskás Ferenc pályafutását mutatja be eredeti relikviák, dokumentumok, tablók és mozgóképes anyagok révén. Olyan létesítményként töltene be hiánypótló funkciót, amelyben a labdarúgáshoz kapcsolódó történeti elemek koncentráltan jelennének meg és amely méltó helyet biztosítana a Puskás hagyatéknak, lehetőséget biztosítva annak szélesebb körű látogatására, megismerésére.

Fotó: epiteszforum.hu
Fotó: epiteszforum.hu

A múzeumi rendeltetéshez jól kapcsolódik a világszerte jól ismert stadiontúra funkció, amely kiinduló és visszaérkező pontja lesz ez az épület. A stadion keleti oldala mentén, közvetlen a múzeum közelében egy vendéglátó rész és egy sportbolt, az épület déli oldala mentén egy 0-24 órás működésű rendőrőrs kap helyet, önálló bejárattal, tárgyalóteremmel, kihallgató szobával, konzuli helyiséggel, őrizetes cellákkal. A keleti oldalon, a Business Club terében megközelítőleg 1000 fő leültetésére biztosított a lehetőség, akár egy térben, akár mobil falakkal több részre osztva, kihasználva az események közti szabad lehetőséget más rendezvények megtartására.

Fotó: epiteszforum.hu
Fotó: epiteszforum.hu

Még több fotó és információ itt.

Forrás: csakfoci.hu, Fotó: epiteszforum.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.