Pesti Srácok

Gyárfás nélkül sem egyértelmű, miként értékeli az úszószövetség a helyzetet

null

Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség alelnöke szerint több tényező késztethette lemondásra Gyárfás Tamást, és a pénz nem játszott fontos szerepet a legjobb magyar úszók és a szövetség közti vitában. Egy másik mondatában viszont éppen az anyagi okokra utalt az indulatok fő forrásaként, majd újra elmondta, hogy a lemondott elnök mindig ügyesen szerezte meg a szükséges pénzt a sportágnak.

Az alelnök szerint most merőben más helyzet állt elő, mint amikor csak Hosszú Katinka követelte Gyárfás lemondását, hiszen a hazai úszás krémje sorakozott fel mögé.

PestiSracok facebook image

Úgy látja, Hosszú Katinkával az volt a szakítópont, amikor nem tudtak megegyezni a 2017-es vb reklámfilmjében való szerepléséről, de szerinte nem csak a Hosszú által elindított folyamatok eredményezték Gyárfás lemondását. Az indulatok felgyülemlése – Sós szerint – jelentős részben annak köszönhető, hogy a sportban a jobbak mindig több támogatást kapnak, és vannak, akik lemaradnak bizonyos juttatásokról. Gyárfás védelmére is kelt az alelnök, mondván, ami pénzre szükség volt, azt ő megszerezte, és a vihar elültével sok szempontból sikeres elnöknek fogják megítélni.

A jelek szerint az alelnök sem mérte fel pontosan a helyzetet, ugyanis szavai éppen azt nem magyarázzák, hogy miért a legtöbb juttatást kapó, élvonalbeli úszóink alkottak egységfrontot a szövetséggel szemben. Emellett az úszók részéről érkező bírálatok nemcsak a szövetségi támogatások kegyként osztogatását kifogásolták, hanem Hosszú Katinka a vita egy évvel ezelőtti kirobbanásától kezdve szakmai hiányosságokra is felhívta a figyelmet. Ugyancsak önmagának mondott ellent Sós, amikor úgy fogalmazott: „ezt a vitát sem a pénz okozta, talán ez is lehetett az elnök úr veszte”.

Ezen felül mintha némi sértettség is kihallatszott volna Sós Csaba szavaiból, amikor azt mondta:

m4sport.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.