Pesti Srácok

Ramos az utolsó pillanatban mentette meg a Madridnak az el Clásicót

Ramos az utolsó pillanatban mentette meg a Madridnak az el Clásicót

A spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában házigazdaként sem bírt a címvédő Barcelona a listavezető Real Madriddal. Gól nélküli első félidőt követően a vendéglátók az 53. percben Luis Suárez góljával szereztek vezetést, a fővárosiak a 90. percben szöglet utáni fejessel egyenlítettek, amely Sergio Ramos érdeme. A két együttes között maradt a hatpontos különbség a tabellán.

Hamar hőssé válhatott volna a soros el Clásicón a fiatal Lucas Vázquez, aki a sérült Gareth Bale-t helyettesítette, és nem sokkal a kezdés után büntetőt harcolhatott volna ki – ha a játékvezető, Carlos Clos Gómez büntetőt ítél Javier Macherano lökése után. Nemcsak ezért lehettek elégedettebbek a katalánok, hogy gól nélkül zárult az első félidő, hanem azért is, mert a vendégek voltak veszélyesebbek: Cristiano Ronaldo például egy kisebb és egy nagyobb helyzetet is elpuskázott, egyszer pedig az utolsó pillanatban mentett előle Gerard Piqué. Gyökeresen változott a mérkőzés képe a fordulás után, sokkal jobban futballozott a Barca, ezt a tényt Luis Suárez szép fejesgóllal húzta alá – sovány vigasz a madridiak számára, hogy lesről esett a találat.

fotó: twitter.com/Champions League)
fotó: twitter.com/Champions League

Ezután azonban mintha véget ért volna a mérkőzés a Realnak, és csak az volt a kérdés, hogy szerez-e még egyet a katalán gárda. Lionel Messi és Neymar feltehette volna a pontot az i-re, de hibáztak, és amikor már úgy tűnt, hogy ez is belefér a vártnál sokkal-sokkal haloványabb Real Madrid ellen, ahová Zinédine Zidane a második félidőben „csak” egy Casemiro, Marco Asensio, Mariano Díaz hármast tudott beküldeni, akkor a legvégén érkezett Sergio Ramos, és egyenlített fejjel. Az utolsó percben aztán Casemiro mentett a gólvonalon, tovább építve Zidane edzői nimbuszát.

fotó: twitter.com/Champions League
fotó: twitter.com/Champions League
PestiSracok facebook image

Immáron 32 tétmérkőzés óta veretlen a Real Madrid, ez a döntetlen pedig egyértelműen nekik kedvez, hiszen maradt a hat pontos különbség kettejük között, a 34 pontos Madrid vezet a 26 pontos Barca előtt.

Barcelona–Real Madrid 1:1 (0:0)

gólszerzők: L. Suárez 53., ill. S. Ramos 90.

forrás: nemzetisport.hu, MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.