Pesti Srácok

Régi ismerősök a BL nyolcaddöntőben

Régi ismerősök a BL nyolcaddöntőben

Az utolsó négy csoporttal tegnap este véget ért a Bajnokok Ligája csoportköre, a nyolcaddöntőben pedig elég papírformaszerű mezőny jött össze, a szokásos futballnagyhatalmak legjobb csapataival. Négy spanyol, három-három angol és német, valamint két-két olasz, francia és portugál klub dönti el a kupa sorsát.

A szerdai meccsek közül kiemelkedett a Real Madrid csoportelsőségről is döntő hazai derbije a Borussia Dortmund ellen, valamint a Porto–Leicester meccs, amelyet az angolok – biztos csoportelsőségük tudatában – jócskán lazára vettek, és 5:0-ás vereséggel távoztak Portugáliából. A Madrid viszont kétgólos vezetésről sem tudta behúzni a győzelmet, és a 2:2-es döntetlennel nemcsak két pontot, de a csoportelsőséget is kiengedte a kezéből. A Dortmund második gólja pedig a huszonegyedik volt, amennyit még egy csapat sem lőtt a BL csoportkörében.

Ugyanebben a csoportban szerepelt a Nikolics Nemanját foglalkoztató Legia Warszawa, amely szintén rekordot jelentő 24 gólt kapott (köszönhetően az emlékezetes 8:4-es dortmundi vereségének), de így is elcsípte a harmadik helyet, és ezzel az Európa Ligát.

Szerdán dőlt el az is, hogy az Európa Ligát egymás után háromszor megnyerő FC Sevilla negyedszer már nem tudja megismételni a bravúrt, hiszen továbbjutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.

PestiSracok facebook image

Barcelona és Messi, Madrid és Ronaldo

A Barcelona megszakítás nélkül tizedszer nyerte meg a csoportját, a Real Madrid pedig második helye ellenére is új rekordot állított fel azzal, hogy zsinórban huszadszor vette sikerrel a csoportkört. Az ugyancsak második helyen továbblépő Bayern München sajátos rekordja, hogy tizenöt meccs óta mindenki vesztesen hagyta el a gyepet a BL-ben, aki az Allianz Arenába látogatott.

A nemzetközi futball bizonyos értelemben hosszú évek óta Messi és C. Ronaldo párharca, és erra az idei BL sem cáfol rá. A csoportkörben most az argentin szerezte a legtöbb – tíz – gólt, eggyel elmaradva Ronaldo tavalyi, tizenegy gólos csúcsától. Ezzel az ötszörös aranylabdás Messi 93 gólnál jár a Bajnokok Ligájában, két találattal elmaradva a három aranylabdát birtokló portugál vetélytársától.

Külön említést érdemel az elnyűhetetlen, 35 éves Iker Casillas. A spanyol válogatottal és a Real Madriddal is minden létező címet elhódító kapusra Madridban már nem tartottak igényt, így az FC Portóhoz igazolva dönt újabb rekordokat. Immár 162 meccsen játszott a BL-ben (a második Xavinak 151 meccse van), és ezek közül 97 alkalommal győztes csapat tagjaként jött le a pályáról (Xavi 96-szor).

Változatlan a spanyol-angol-német klubfölény

A nyolcaddöntő tizenhat csapata közül hat már büszkélkedhet Bajnokok Ligája-győzelemmel, újoncnak pedig csak a Leicester City számít ebben a körben. A párosításokat december 12-én sorsolják, azzal a megkötéssel, hogy a csoportelsőket a csoportmásodikokkal sorsolják össze, de nem találkozhatnak azonos csoportból jövők, és egy adott ország csapatai sem.

Csoportelsők: Arsenal, Napoli, FC Barcelona, Atlético Madrid, AS Monaco, Borussia Dortmund, Leicester City, Juventus TorinoCsoportmásodikok: Paris Saint Germain, Manchester City, Bayern München, Bayer Leverkusen, Real Madrid, FC Porto, FC Sevilla

nemzetisport.hu, m4sport.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.