Pesti Srácok

Májusban néz körül Budapesten a NOB

Májusban néz körül Budapesten a NOB

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kijelölte a pontos időpontokat, hogy illetékes testülete mikor látogat a 2024-es nyári játékokra pályázó városokba, s ez alapján Budapestet május 10-12-én vizsgálják majd.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz honlap arról számolt be szombaton, hogy a NOB értékelő bizottsága elsőként – április 23-25-én – Los Angelesbe látogat, és ezt követően érkezik majd a magyar fővárosba. A harmadik kandidáló várost, Párizst május 14-16-án veszi szemügyre a testület. A NOB arról is döntött, hogy a pályázó városok július 11-12-én tartják majd meg technikai prezentációjukat Lausanne-ban.

Ez a két esemény azért kiemelkedően fontos, mert a kandidálóknak csupán három alkalommal van lehetőségük részletes prezentációban bemutatni az elképzeléseiket: a NOB értékelő bizottságának látogatásakor, a lausanne-i technikai prezentáción, valamint szeptemberben, a limai helyszínkijelölő kongresszuson. A NOB szeptember 13-án dönt a 2024-es olimpia és paralimpia helyszínéről.

PestiSracok facebook image

sport365.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.