Pesti Srácok

Csötönyi átörökíti Erdei Zsoltra a bokszszövetség vezetését

Csötönyi átörökíti Erdei Zsoltra a bokszszövetség vezetését

Hetek óta folyik a találgatás a Magyar Ökölvívó-szakszövetség környékén, hogy lemond-e Csötönyi Sándor, a Gyárfás Tamás bukásával és Baráth Etele hátrább lépésével immár leghosszabb ideje, 1996 óta hivatalban lévő hazai sportági vezető. A pletykák Erdei Zsolt utódlásáról szóltak, de mostanáig nem mondta ki egyértelműen a napokban hatvannyolcadik születésnapját ünneplő elnök, hogy távozna.

A keddi elnökségi ülésen aztán bejelentette: az április elsejei rendes évi beszámoló közgyűlésen leadja, azaz inkább átadja az elnöki megbízatását. Csötönyi, állítása szerint, már december elején meghozta a döntését, ám hetekkel később még belement egy éles ütésváltásba Rácz Félixszel. Könnyen lehet, hogy a tavaly szintén leköszönt, több évtizedes sportvezetőkhöz hasonlóan ő is belátta, hogy van, amit nem lehet kimagyarázni. Mindesetre így tálalta bő kéthónapos elhatározását:

PestiSracok facebook image

– mondta Csötönyi, majd a Magyar Idők felvetésére, miszerint az alapszabály értelmében az elnök lemondása után rendkívüli közgyűlést kell összehívni, s csak ott lehet megválasztani az új elöljárót, így reagált:

A Csötönyi vezetése alatt vészesen lehanyatlott magyar ökölvívás sikerességének toposzához, tehát annak ellenére körömszakadtáig ragaszkodik az elnök, hogy a magyar ifik közül már hosszú évek óta nem került ki amatőrben vagy a profik között kiemelkedően sikeres felnőtt ökölvívó. Az ifi sikert márpedig csak akkor értékeli sikernek az olimpiacentrikus magyar közönség, ha a versenyző majdan a felnőttek között is megállja a helyét. Feltéve, hogy egyáltalán folytatja a bunyót.

forrás: magyaridok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."