Pesti Srácok

Másodjára már nem tudott visszajönni a szakadék széléről a Barcelona

Másodjára már nem tudott visszajönni a szakadék széléről a Barcelona

Ha a szerencsét is okos taktikának vesszük, akkor a Juventus teljesen a Barcelona fölé nőtt. A katalánok két meccsre elegendő helyzetet kihagytak a visszavágón, Messi egymaga kiegyenlíthette volna a párharcot ám végül egyetlen gólra sem voltak képesek két találkozón az olasz bajnok ellen. A Monaco ezalatt a Dortmund bravúros idegenbeli legyőzése után magabiztosan húzta be a hazai visszavágót is, és kettős győzelemmel elődöntős.

Az első nagy lehetőségek a vendégek előtt adódtak, előbb Higuaín lőhetett 15 méterről – nem talált kaput –, majd Piquének kellett hatalmasat mentenie. Ezt követően viszont a hazaiak kerültek fölénybe, más kérdés, hogy valami mindig közbejött. Rakitić távoli lövése fölé szállt, Messi átíveléséről Jordi Alba maradt le centikkel, Messi 10 méterről a bal alsó mellé lőtt ziccerben, majd Neymar nem talált kaput – történt mindez hat perc leforgása alatt. A játékrész hajrájára engedett kicsit a nagy Barca-nyomás, a vendégek részéről ismét helyzetbe került Higuaín, de Ter Stegen a helyén volt.

A fordulást követően Neymar rögvest betalálhatott volna, ám a sokadik védő már megálljt parancsolt neki. Az 50. percben Cuadrado dönthette volna el végleg a párharcot, de kevéssel a jobb alsó mellé lőtt, majd Neymar és Messi is a léc fölé lőtt – és még mindig csak az 52. percben jártunk. Egyórányi játékhoz közeledve az ötszörös aranylabdás argentin sztár pillanatai következtek, előbb távoli lövését simogatta centikkel mellé Buffon, majd szabadrúgását nézte ki a bal felsőből az olasz kapus. A második játékrész derekán újra Messi veszélyeztetett, majd Sergi Roberto lőtt kevéssel a jobb felső mellé, a hajrá kezdetén pedig Mascherano maradt le centikkel a beadásról, a Juve kapusa pedig szépen védett.

Egy gólra sem volt képes az álomcsatársor (fotó: thesun.co.uk)
PestiSracok facebook image

A Barca sokkal hatékonyabban támadva akár ki is tömhette volna ellenfelét, hiszen a nyomasztó labdabirtoklásbeli fölény mellett a helyzetek szempontjából is döntő fölényben játszott. A Juve védelme állta ugyan a sarat, de sokszor csak a szerencsének – vagy a hazaiak idegeskedésének – köszönhette, hogy üres maradt a hálója. Az olasz bajnok így a Porto után a Barcelonát is 3:0-s összesítéssel ejtette ki, és utoljára tavaly novemberben kapott gólt a Bajnokok Ligájában, az idényben pedig eddig összesen kettőt.

Megint hármat lőtt a Dortmundnak a Monaco

A Monaco–Borussia Dortmund mérkőzés ötperces csúszással kezdődött, mert a német csapat autóbusza forgalmi dugóba került. A franciák 18 éves gólzsákja, Kylian Mbappé már a harmadik percben kihasználta Roman Bürki kapus hibáját, és a BL-történet első olyan játékosa lett, aki az egyenes kiesés szakaszban az első négy fellépésén betalált. A németek igyekeztek tempót diktálni, de nem voltak meggyőzőek és kellően hatékonyak. Legnagyobb lehetőségük a 13. percben adódott, amikor Nuri Sahin szabadrúgásból a kapufát találta el. Négy perccel később egy hazai kontra lezárásaként Radamel Falcao tíz méterrel a kapu bal oldalába csúsztatott. A németek motiváltságára erősen kihatott, hogy kétgólos hátrányba kerültek.

A Monaco semmit sem bízott a véletlenre (fotó: foot01.com)

A szünetben viszont összekapták magukat, és lendületes kezdés után a 48. percben szépítettek. Ousmane Dembélé harcosságát dicséri a gólpasszt érő beadás, a középen érkező Marco Reus pedig egyből lőtt a hazai kapu bal felső sarkába. Ismét élet költözött a pályára, kitámadott, kicsit ki is nyílt a Dortmund, de igazán gólveszélyes helyzetet egyik oldalon sem sikerült kialakítani. Az idő múlásával egyre távolabb kerültek a kapuktól a felek, a játék a tizenhatosok közötti területre koncentrálódott. A hajrában újabb hazai gól született: Thomas Lemar csípett el a felezőnél egy dortmundi passzt, majd előzékenyen kiszolgálta a ziccerben lévő, mindössze 22 másodperccel korábban csereként pályára lépő Valere Germaint, aki élt a 81. percben adódó lehetőséggel, és kialakította a végeredményt.

Kedden a Real Madrid hosszabbítás után búcsúztatta a Bayern Münchent, míg az Atlético Madrid a Leicester City ellenében jutott tovább. Az elődöntő sorsolását pénteken 12 órától Nyonban tartják.

Eredmények: FC Barcelona – Juventus Torino 0:0 AS Monaco – Borussia Dortmund 3:1 (2:0) gólszerzők: Mbappé, Falcao, Germain, ill. Reus

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.