Új elnököt választott a Magyar Olimpiai Bizottság

A MOB keddi éves és tisztújító közgyűlésén jelentős többséggel Kulcsár Krisztiánt választották a Magyar Olimpiai Bizottság sorrendben tizenhatodik elnökének. Az egykori párbajtőröző kiválóság már az első körben csaknem megszerezte a szükséges szavazatszámot, de végül a második körben szavaztak neki bizalmat a küldöttek.
Az első körben a három elnökjelölt közül Kulcsár Krisztiánra 83-an szavaztak, a győzelemhez azonban ekkor 84 voks kellett volna. Borkai Zsolt 54, míg Szabó Bence korábbi MOB-főtitkár 27 szavazatot kapott, így utóbbi kiesett a versenyből. A második körben Kulcsár Krisztán 108, míg Borkai Zsolt – aki 2010-től irányította a szervezetet – 51 voksot gyűjtött be, azaz a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója lett a MOB új elnöke. Bemutatkozó beszédében Kulcsár Krisztián, azt mondta, meggyőződése, hogy a sport nem sokban különbözik az élet más területeiről:
Keményen kell küzdeni, és akkor sikereket érhetünk el. Nekem volt lehetőségem sporton és azon kívül, a civil szférában is tevékenykedni, sikereket elérni. Ezt a tapasztalatomat szeretném most kamatoztatni elnökként.

A világbajnok, csapatban olimpiai ezüstérmes párbajtőröző elmondta, programja a partnerségen alapszik:
Elsősorban a sportolókkal és az edzőikkel való partnerségen. Mindenekelőtt a körülményeiken tudok javítani, és azon, hogy ne forduljon elő olyan, hogy a MOB elnöke nem tud időt szakítani valamelyikükre. Az elnöki poszt nem lehet másodállású funkció, nem lehet elérhetetlen a tagság számára
Partnerséget ígért a nemzetközi tagszövetségekkel, szerinte ugyanis a nemzetközi súlyunk elmarad az eredményeinktől. Az állami támogatáson túl piaci alapú szerződéseket is szeretne kötni a hazai üzleti élettel, mert hosszú távon ettől remél független gazdálkodást. Kiemelte, a kommunikáció terén többre van szükség, mint egy jó honlapra és sajtótájékoztatóra. Úgy vélte, a MOB összességében jó úton jár, de válaszúthoz érkezett, nyitnia kell a piaci szereplők felé, mert „ez vezeti Budapestet a nagy álomhoz, az olimpiai pályázathoz".
Kulcsár Krisztián 45 éves, Budapesten született, korábban párbajtőrben ért el jelentős sportsikereket. Barcelonában 1992-ben és Athénban 2004-ben olimpiai ezüstérmes volt csapatban, továbbá egyéniben és csapatban is világbajnok volt. A Magyar Vívószövetség elnökségi tagja volt 2004–2012 között, majd 2013-ban a BOM a Magyar Sportért Alapítvány létrehozásának egyik kezdeményezője, 2014-től pedig a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) eddigi elnökei: 1895–1904 Berzeviczy Albert 1904–1905 Széchenyi Imre 1905–1908 Teleky Sándor 1908–1928 Andrássy Géza 1928–1941 Muzsa Gyula 1941–1944 Prém Lóránd 1946–1948 Jámbor Alajos 1948–1950 Sebes Gusztáv 1950–1964 Hegyi Gyula 1964–1969 Egri Gyula 1969–1979 Beckl Sándor 1979–1987 Buda István 1987–1989 Deák Gábor 1989–2010 Schmitt Pál 2010–2017 Borkai Zsolt 2017– Kulcsár Krisztián A MOB 1928 és 1941 között az Országos Testnevelési Tanács (OTT) IV. számú szakbizottságaként működött.
m4sport.hu