Pesti Srácok

Hosszú idő után győzött a magyar válogatott, de messze még a csúcsforma

null

Először lépett pályára a magyar válogatott az andorrai megszégyenülés óta. Noha a játékunk inkább csak közepes, a helyzetkihasználásunk pedig gyatra volt, a magabiztos győzelem így is meglett a csoport utolsó helyén álló, harmatos lettek ellen.

A csapatokat csaknem telt ház fogadta annak ellenére, hogy egyik válogatottnak sincs már reális esélye kijutni a 2018-as, oroszországi világbajnokságra. A himnuszok során a magyar szurkolók „A címeres mez szent, küzdj érte mindig!” felirattal üzentek a futballistáknak. Az első perctől támadólag lépett fel a magyar válogatott, amely már saját térfelén letámadta a vendégeket, akik így alig tudták megtartani a labdát. A hazai fölény hamar góllá érett, Kádár 40. válogatott meccsén megszerezte első gólját, amely a nemzeti együttes idei első találata volt. A vezetés megnyugtatta a magyarokat, akik továbbra is irányították a játékot, de már korántsem futballoztak olyan lendületesen. A félidő derekától azonban ismét az első percekben látott harcosabb és kezdeményezőbb arcát mutatta a válogatott. A második gól szintén rögzített helyzetből született: Dzsudzsák középre csavart szögletét a legmagasabbra ugró Szalai fejelte a hosszú sarokba. A megnyugtató előny birtokában is gólra törően játszott Bernd Storck szövetségi kapitány együttese, de a vendégek kapusa, illetve a pontatlan befejezések megakadályozták, hogy végérvényesen eldőljön a találkozó, sőt Korhut kapitális hibája miatt a szünet előtt egygólosra csökkent a hazai előny. Védőnk nem találta el rendesen a labdát passzolásnál(!), a lassan csorgó játékszerre Freimanis csapott le, és közelről a kapunkba bombázott.

A második félidő egymás után két hatalmas vendég lehetőséggel indult, Gulácsinak kétszer kellett nagyot védenie. Utána viszont ismét a mi futballoztak fölényben, de ez most meddőnek bizonyult, helyzetekben egyáltalán nem nyilvánult meg. Nem tudta a válogatottunk folyamatosan uralni a játékot, sok labdát elvesztettünk, helyzetig pedig el se jutottunk, így ekkoriban az jelentette a legtöbb izgalmat, hogy a lettek átmentek alattomos üzemmódba, egymást követték a szándékosan goromba belépők, rúgások és lerántások. Egy ütközésnél Szalai belső combizma meghúzódott, és mint a meccs után a szövetségi kapitánytól kiderült, biztosan nem fog tudni játszani a portugálok ellen. A mieink rendre érthető felindultsággal fogadták a lettek kemény megmozdulásait, és felpaprikázódott a hangulat. Az idillt egy Dzsudzsák által beívelt szabadrúgás törte meg: ennél Solovjovs ugrott legmagasabbra, és fejjel a saját kapujába csúsztatott (a gólt hivatalosan Dzsudzsáknak adták). Ezzel eldőlt a meccs, ami a sunyi lett szabálytalanságok abbamaradásában és az egymás után kidolgozott magyar helyzetekben is megmutatkozott. Más kérdés, hogy ezekkel semmire sem mentünk, gyermeteg hibák akadályozták meg, hogy egy vagy akár két további gólt is berámolva, valódi önbizalomnövelő győzelmet arassunk. Dzsudzsák lendületesen kilépett a lett védőktől elcsent labdával, világklasszis csellel tisztára játszotta magát, majd ajtó-ablak helyzetben a kapusba lőtt. Kevéssel később Varga Roland nem tudott maradandót alkotni nagy helyzetből, majd Lovrencsics futott el egyedül a jobb szélen, a középen teljesen üresen érkező Dzsudzsákhoz akarta bejátszani a labdát, de ehelyett sikerült belebikáznia az egyetlen arra járó, kétségbeesetten becsúszó védőbe.

PestiSracok facebook image

A magyar válogatott a megérdemelt győzelme ellenére még mindig messze jár attól a játéktól, amelyet a tavalyi Eb-n bemutatott, és a portugálok formáját elnézve, nem valószínű, hogy vasárnapi ellenfelünk nyugtalanul fog aludni az elkövetkező három éjszaka. A csoport további találkozóin egyébként papírforma svájci és portugál siker született, és az éllovas svájciak győzelme egyben azt jelenti, hogy a magyar válogatott már nem érhet oda az automatikus vb-szereplést jelentő első helyre. És a pótselejtezőt érő másodiktól is nyolccal van lemaradva.

vb-selejtező, B csoport, 7. forduló:

MAGYARORSZÁG–LETTORSZÁG 3:1 (2:1)

Groupama Aréna, 20 036 néző, v.: Jevgenyij Aranovszkij (ukrán) gólszerzők:

Kádár (6.), Szalai (26.), Dzsudzsák (68.), illetve Freimanis (40.)

sárga lap:

Szalai (57.), Nagy (59.), Bese (71.), illetve Kolesovs (55.), Freimanis (57.), Solovjovs (68.), Indrans (89.)

Magyarország:

Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály – Pátkai Máté, Nagy Ádám – Varga Roland (Lovrencsics Gergő, 86.), Stieber Zoltán (Elek Ákos, 74.), Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám (Böde Dániel, 65.)

Lettország: Andris

Vanins – Nikita Kolesovs, Kaspar Gorkšs, Vitalijs Maksimenko – Ginnts Freimanis, Davis Indrans, Edgars Vardanjans, Jevgenijs Kazacoks (Aleksejs Višņakovs, 72.), Aleksandrs Solovjovs – Davis Ikaunieks (Deniss Rakels, 72.), Valerijs Šabala (Vladislavs Gutkovskis, 87.) Bernd Storck:

MTI, PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.