Pesti Srácok

Kétszer szakadt félbe a Vidi–Fradi meccs

null

Kétszer szakadt félbe áramhiba miatt a Videoton–Ferencváros bajnoki rangadó, a másodiknál ráadásul a teljes stadion sötétségbe borult, és majdnem egy órán át nem tért vissza. Végül mégsem kellett újrajátszani a mérkőzést, és a Sóstói stadion elkészültéig Felcsúton játszó Vidi magabiztosan tartotta otthon a három pontot.

Az európai kupaporondtól utolsó magyar csapatként csütörtökön búcsúzó Videoton kezdte jobban a találkozót és egy formás támadás végén Pátkai góljával megszerezte a vezetést. A hátrányba kerülő Ferencváros átvette a játék irányítását, ám Priskin zúgó kapufájánál tovább nem jutott. A második félidő elején növelte előnyét a hazai gárda Sčepović fejesével.

Az egyre fokozódó vihar és a villámlások miatt félhomályba borult a stadion, ezért a 61. percben a játékvezető félbeszakította a találkozót. Mintegy tízpercnyi várakozást követően folytatódott a mérkőzés. A kényszerpihenő után Nego került azonnal ziccerbe, de lövését Dibusz hárítani tudta, majd nem sokkal később Sčepović sem tudta gólra váltani az előtte adódó nagy lehetőséget. A világítás mindössze tíz percet bírt, akkor ugyanis teljes sötétségbe borult a stadion. Ezúttal több mint 50 percet kellett várni a hiba kijavítására. A két csapat a rendes játékidőből hátralévő mintegy húsz percet lendületes futballal töltötte, mindkét kapu előtt adódtak nagy helyzetek. Stopira révén a székesfehérváriak háromgólosra növelték előnyüket, majd Priskin szépített, s állította be a 3:1-es végeredményt.

PestiSracok facebook image
A Videotonnak most öröm jutott a Partizan elleni hazai kiütés után (fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

A Videoton győzelmével átvette a vezetést a tabellán úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott, mint az azonos pontszámmal álló Honvéd.

OTP Bank Liga, 7. forduló:

Videoton FC:Ferencváros 3:1 (1:0)

Felcsút, 2862 néző, v.: Solymosi gólszerzők:

Pátkai (12.), Sčepović (49.), Stopira (83.), illetve Priskin (89.)

sárga lap:

Lazović (27.), Sčepović (32.), Pátkai (59.), Stopira (84.), Szolnoki (92.) illetve Batik (43.), Otigba (86.), Pedroso (92.)

Videoton: Kovácsik – Fiola, Juhász R. (Szolnoki 61.), Fejes A., Stopira – Nego, Pátkai, Varga J., Suljić (Kovács I. 90.) – Lazović, Sčepović (Hadžić 85.)

Ferencváros: Dibusz – Botka, Batik, Otigba, Pedroso – Lovrencsics G., Csonka A. (Böde 58.) – Varga R. (Csernik 46.), Rui Pedro, Moutari – Priskin

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.