Pesti Srácok

Tusup: Gyárfásék FINA-ja a rabszolgákat szereti, mindent meg kell tenni, hogy ismét Budapest rendezze a világbajnokságot

null

Sokan Gyárfás Tamás fiatalabb, amerikai verziójának tartják Hosszú Katinka edző-férjét, Shane Tusupot. Az Index most hosszú interjút készített az edzővel, aki elárulta, miért üvöltözik, mi volt baj a Gyárfás-féle és Bienerth Gusztáv-féle úszószövetséggel, és miért van szüksége a sportágnak egy újabb budapesti világbajnokságra.

Határozottan állíthatjuk, hogy nem Shane Tusup Magyarország kedvenc edzője. Ez persze nem is baj. Sokan Hosszú Katinka férjét egyfajta betolakodóként, okoskodó, arrogáns amerikaiként írják le, ami belefér az erről a népről alkotott keleti sztereotípiákba. Bár magunk sem állítjuk példaképül az edzőtársaikkal üvöltöző, önmagukat gorillaként hergelő szakembereket, tény, hogy sokat köszönhetünk neki, az eredmények mellette szólnak.

Ő állt Hosszú Katinka mögött akkor, amikor legnagyobb sikereit elérte, s akkor is, amikor mások helyett neki mert menni Gyárfás Tamásnak. Megtéve azt, amit még a politikai hatalom sem lépett meg egykori kérlelhetetlen ellenfelével szemben, csalódást okozva elég sok embernek.

Most az Index film- tévé- és sorozatkritikusa, a kormányhoz köthető médiumokat előszeretettel és hivatásszerűen ócsárló, őket sokszor joggal propagandával vádoló, de közben propagandistaként ténykedő „Sixx” készített interjút Tusuppal. Hogy miért ő, s miért nem a portál sportújságírói, az első látásra furcsa, talán mert ő tud a legjobban angolul a szerkesztőségben, esetleg ő ért rá, teljesen mindegy. Az interjú jó lett. Az amerikai edző kétségtelenül érdekes dolgokat mondott. A Magyar Úszó Szövetség korábbi vezetéséről, a lemondott Gyárfásról és az őt követő, szintén megbuktatott Bienerth Gusztávról például ezt:

PestiSracok facebook image

„Az úszósport haladhat jó, de rossz irányba is. A jó irány az, amiről már beszéltem: az edző és a sportoló közötti partneri viszonyra épít, ez hoz eredményeket. És nálunk nem ez történt, és nem ez történik most sem. Cserben hagyták az országot, cserben hagyták a sportolókat, tönkretették őket, és én ezt nem bírtam nézni tovább. Hány úszó karrierjének tönkremenetelét kellett volna még végignézni? A magyar az egyik legjobb sportnemzet, amit láttam. Itt mindenki jó lenne valamiben. Kiválaszthatsz bárkit, van olyan sport, amiben kiváló eredményeket érhetne el. Ez a tehetség elfecsérlése. Pontosan az, ami Cseh Lászlóval, ami Gyurtával történt, vagy azokkal, akiket még gyerekként a tévében láttam úszni. Cserben hagyta őket a szövetség.

A nemzetközi szövetségről, amelynek oszlopos tagja a hazai pályán már legyőzött Gyárfás, akivel így újra „megküzdhetnek”, pedig ezt: „FINA-nak nem kellenek szupersztárok, mert nem tesznek jót az üzletnek... Ott az NBA, ott nincsenek szupersztárok? LeBron James micsoda? Jordan mi volt? És dollármilliárdokat érnek a közvetítési jogok. Az NBA együttműködik a nagy sztárokkal, mert ők azok a példaképek, akik a sportot eladják.

Engem apám LeBron James példáján át tanított, tessék, ott a példa, így kell elérni valamit. Dolgozni kell, menni előre, sérülésekkel, összeszorított foggal játszani és mindig a legjobbnak lenni. Mi ez, ha nem példakép?”

Az úszók és a FINA közötti élesedő harcról, arról, hogy miért nem akar a nemzetközi szövetség szuverén szuperklasszisokat látni, pedig ezt mondta: „Mert akkor nem ők irányítanának, nem kontrollálhatnák a sportolókat. Ott van felettük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, alattuk a nemzeti szövetségek, és így tovább, a piramis alján meg a sportoló.

A tenisz nagyon nem olyan volt régebben, mint most, a játékosoknak semmi hatalmuk nem volt, ott játszottak és akkor, amikor mondták nekik. Mocskos sport volt, 600 dolláros karórákért kellett játszaniuk bemutatómeccseket méltatlan körülmények között. És ahogy a játékos-szakszervezet megerősödött, a torta nagyobb lett, és egyre csak nőtt. Hirtelen mindenkinek jutott belőle. Az NBA azért olyan sikeres vállalkozás ma, mert a játékosok kitaposták az utat.”

Tusup arról is beszélt, hogy ide kellene hozni az egyik következő világbajnokságot, mert a sportágra ilyen helyszínre, ilyen szurkolókra van szüksége: „A FINA soha nem látott még olyat, mint itt. Egy fővárosban rendeztek vb-t, egy olyan szupersztárral, akiért megőrülnek az emberek. Erre mi következik?

Szupersztár egy sem, a helyieket nem hozza lázba a sport, a szurkolók pedig nem utaznak el érte a világ másik végére. Logikus, hogy ott kell vb-t rendezni, nem? Ezen is változtatni kellene, ott rendezni az eseményeket, ahol van néző. Miért ne lehetne Budapesten még egy vb? Itt vannak a létesítmények, van közönség, elérhető, tessék.”

Lehet Tusupot utálni, lenézni, de hogy az eredményei és a gondolatai is meggyőzőek, az biztos. A teljes interjú itt olvasható.

Fotó: NSO.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.