Pesti Srácok

Csányi: Storck körül elfogyott a levegő, nem kap lelépési pénzt, és nem minden németet küldenek el

null

Bernd Storck nem kap lelépési pénzt, nem minden szakember távozik, de Andy Möller igen – mondta Csányi Sándor. Az MLSZ elnöke szerint összesen négy német edző dolgozik még a magyar utánpótlásban, nem akarnak mindenkit kirúgni, és mindent a földig rombolni.

Interjút készített az MLSZ honlapja Csányi Sándor elnökkel. Ebből szemezgetünk.

Második esély

„Az Andorra elleni mérkőzés után azt mondtuk az elnökség tagjaival, mindenki megérdemel egy második esélyt, különösen az, aki sokat, és másoknál nagyobb sikerrel dolgozott. Azt feltételeztük, hogy az őszi mérkőzések megmutatják, merre érdemes tovább haladnunk, kell-e váltanunk a kapitányi poszton. Bernd Storckkal egyeztetve most mindketten úgy láttuk, hogy ezt a második esélyt már nem tudja a kapitány kihasználni, mert menet közben elfogyott körülötte a levegő, elveszett a sikerek előfeltételének tekinthető hit, ezért nincs értelme a folytatásnak.”

PestiSracok facebook image

A „történelmi” sikerekről

„Az szubjektív, hogy melyik szakember jobb a másiknál, de az tényszerűnek mondható, hogy Storck az elmúlt évtizedek legsikeresebb szakvezetője volt: vb-döntőbe jutott az U20-as válogatott, Eb-döntőbe az U17-es és felnőtt válogatottunk, európai 13-dikként a FIFA ranglistán 18. helyre jutott az A-csapat a vezetésével. Ezek a sikerek nem vitathatóak el sem tőle, sem a csapatoktól.”

A német „megszállásról”

„Andy Möller Storck úrral együtt távozik. A többiek esetében, ahogy eddig, ezután is a munka minősége döntő a számunkra. Aki jól dolgozik, tudást, tapasztalatot hoz hazánkba, azt meg kell becsülni. Aki pedig nem dolgozik magas színvonalon – legyen szó magyar, vagy külföldi szakemberről –, annak nem kínál szerződést az MLSZ. Egyébként jelenleg 23 főállású munkatárs dolgozik a férfi szakágban, ebből a hírekkel szemben mindössze 4 német. Az ő sorsukról az új vezetéssel közösen döntünk majd, és ha jó szakemberek, akkor segíthetnek nekünk a jövőben is.”

Storck pénzéről

„A szerződés felbontásának nincs külön költsége. Természetesen a hónap végéig őt megillető díjazást kifizetjük, azon felül nincs semmilyen más kifizetés. Sajnos, többszöri cáfolatunk ellenére, egyes bulvárlapokban felelőtlen állítások és horribilis összegek szerepeltek Storck úr havi járandóságával és a szerződés felmondásával kapcsolatban, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valós tényekkel.”

Az új kapitányról

„A tárgyalások már a napokban elkezdődnek, és hamarosan eredmény is várható. Biztosíthatok mindenkit, hogy a szövetség a maga részéről a jövőben is mindent a legmagasabb minőségben tesz meg azért, hogy sikeres legyen a magyar futball. De ismétlem, ahhoz, hogy tartósan eredményeket érjünk el, most már mindenekelőtt a klubok teljesítményének, az utánpótlás nevelésének és a csapatok nemzetközi versenyképességének kell a fejlődést megalapoznia. Ehhez kérjük a klubok, a szakemberek elkötelezett munkáját, és a szurkolók lelkesítő támogatását és türelmét.”

Fotó és forrás: MLSZ

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.