Pesti Srácok

Messi megtette, amit kellett: mesterhármasával kijutott Argentína a világbajnokságra

null

Sorsdöntő mérkőzést játszott Argentína Ecuadorban: Lionel Messiék tudták, hogy nyerniük kell a világbajnoki szerepléshez. Bár a hazai csapat már az első percben vezetést szerzett, ezután Messi percei következtek: már az első félidőben fordított, majd a szünet után hatalmas góljával végképp eldöntötte a meccset. Az eddig botladozó Argentína kijutott az oroszországi világbajnokságra.

Minden egy meccsen múlt, és ilyenkor kell a csapat legnagyobb klasszisának megráznia magát. Lionel Messi éppen ezt tette. A Barcelona sokszoros aranylabdás játékosa az argentin válogatott élére állt, és mesterhármasával eldöntötte az Ecuador elleni mérkőzést.

Nem volt egyszerű. A hazai csapat már az első percben, egészen pontosan a 38. másodpercben megszerezte a vezetést a jól csengő Romário Ibarra góljával. Ezután indult be Messi. A már a meccs előtti himnuszok alatt is hihetetlenül koncentrált, elszánt zseni az egész mérkőzésen megállíthatatlanul futballozott. S közben gólokat szerzett. Előbb Di Maríával kényszerítőzött, majd a labdáért megharcolva lőtt nagy gólt (1–2). A második félidőben, a 62. percben aztán eldöntött mindent: még magához képest is egészen zseniális lövéssel jelentkezett.

Argentínának csak a győzelem jelenthetett biztos továbbjutást, és mivel a riválisok meccsei is jól alakultak, végül a harmadik helyen „simán” továbbjutott a világbajnokságra. Az utolsó forduló előtt még a hatodik helyen állt...

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.