Pesti Srácok

Letették a Székelyföldi Jégkorong Akadémia alapkövét

null

Letették a Székelyföldi Jégkorong Akadémia központi épületének alapkövét pénteken Csíkkarcfalván. Az akadémia tájékoztatása szerint az épülő létesítmény elsődleges feladata az lesz, hogy megteremtse a szükséges logisztikai és humánerőforrás feltételeket a jégkorong-utánpótlásban sportoló gyerekek és az ebben dolgozó szakemberek számára.

A beruházások egyik fontos pillére a csíkkarcfalvi akadémiai központhoz tartozó sportmetodikai- és orvosi szárny megvalósítása, ennek építését el is kezdték.

Hozzátette, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia létrehozása kezdetben lehetetlennek tűnt, ennek ellenére már működik a csíkszeredai mobil műjégpálya, épül a sepsiszentgyörgyi és a gyergyószentmiklósi, a csíkkarcfalvi központnak pedig letették az alapkövét.

PestiSracok facebook image

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének kezdeményezésére indult el. Az ünnepségen a politikus köszönetet mondott azon személyeknek és intézményeknek, kiemelve Magyarország kormányát, akik hozzájárultak az intézmény létrehozásához. Az ünnepségen az utódoknak is üzentek a résztvevők, akik az időkapszulában korongot, mezt, videófelvételt és egy levelet is elhelyeztek.

Az esemény utáni sajtótájékoztatón elhangzott, a jégpálya-beruházások nemcsak a jégkorongnak szólnak, hanem a többi jeges sportágnak is, ezért együttműködést indítottak el a Székelyföldi Jégkorong Akadémia és a Magyar Korcsolya Szövetség között, hogy a többi sportág köré is hasonló rendszert építsenek ki.

MTI

Vezető kép: kisujsag.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.