Pesti Srácok

Hogyan építs le egy bajnokcsapatot? Válaszol: Van der Meer

Hogyan építs le egy bajnokcsapatot? Válaszol: Van der Meer

Marco Rossi felépítette, Erik van der Meer leépítette - a mélyből a szakadék felé zuhan a Honvéd bajnokcsapata. A címvédő ezúttal Debrecenben szenvedett vereséget, nagy kérdés, mikor küldi el a tulajdonos a kóklernek tűnő (vagy meg nem értett zseni) hollandot. Ezt a Honvédot egyszerűen gyötrelem nézni.

A rivális egyesületek drukkerei talán kevésbé, a Honvéd-szurkolók már alig várják, mikor küldi el a tulajdonos Erik van der Meert. A holland edző rettenetes nagy kóklernek bizonyult, persze esetleg lehet meg nem értett zseni is, de tény, hogy rá sem lehet ismerni a kispesti csapatra. Marco Rossi az előző szezonban hatalmas csodát ért el azzal, hogy aranyat szerzett az előzetesen lesajnált együttessel. A Kispest magyar szinten masszív, felismerhető stílusban játszott, elől a zseni a Lanzafame, és a gólkirályi címig jutó Eppel pedig megoldotta a dolgokat. Azért a csapatért – bármit is mondtak a károgók – akár még rajongani is lehetett, hiszen ellenszélben, a folyamatos lesajnálások közepette előzte meg a kiemelten támogatott egyesületeket.

Rossi jól tudta, hogy George Hemingway a csoda ellenére sem fog több pénzt költeni a csapatra, ezt a sikert szinte biztosan nem tudja megismételni, továbblépni ilyen feltételek mellett nem lehet, így inkább elment. Megkönnyezve a távozást.

Jött helyette az a Van der Meer, aki edzőként nem dolgozott normális csapatnál, pedig már nem fiatal. Úgy fest, nem véletlenül ilyen szegényes az életrajza. Állítólag támadójátékot akar, de passzolgatós futballra ez a keret alkalmatlan. A szervezettség viszont teljesen eltűnt. A játékosok ugyanazok, de a teljesítmény, és főleg a látvány egészen siralmas. A régi, kilátástalan Honvéd-időket idézi. Egészen egyszerűen gyötrelmes, fizikai kínzás nézni a Kispest meccseit.

PestiSracok facebook image

Most már sorozatban három vereségnél jár a csapat, előbb Újpesten, majd a Bozsikban a harmatgyenge Mezőkövesdtől, és végül Debrecenben is sikerült kikapni. Bár a második félidőben meg lehetett volna az egyenlítés, mintha más játékosok futballoznának ugyanazokban a mezekben. A címvédő játéka továbbra is felismerhetetlen, gyakorlatilag csak Lanzafame-tól lehet várni valamit, a kérdés, mikor unja meg ezt az egészet a magyar bajnokság talán legjobb képességű, és egyik leghajtósabb (!) játékosa. Ha ő elmegy, akkor a Honvéd visszasüllyedhet ugyanabba a nihilbe, ahonnan végre sikerült kiemelkednie. Bár ennek nyilván sokan örülnének.

További eredmények: Újpest-Balmazújváros 2-2, Felcsút-Haladás 1-3, Mezőkövesd-Diósgyőr 0-0, Paks-Vasas 3-1

Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.