Pesti Srácok

Válságban az álompár? Hosszú Katinka és Shane Tusup szakításáról cikkeznek

null

Olimpiai aranyak, saját akadémia, Gyárfás Tamás bukása - sűrű éveket élt át együtt Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup. Több bulvárlap szerint válságba került a házasságuk, ha így is történt, reméljük vagy túllendülnek ezen, vagy máshogy, de megoldják a helyzetet.

Több bulvárlap, így a Ripost és a Bors is arról írt, hogy Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup házassága válságba került. Az első jel a viszony megromlására az volt, hogy Tusup már a dániai Európa-bajnokságra sem kísérte el Hosszút, aki nélküle is hat aranyat szerzett - hat döntőben indulva. Tusup akkor migrénre hivatkozott. Az amerikai edző azóta több talányos bejegyzést is közzétett, és furcsa, hogy nem készült közös, karácsonyi felvétel. „Egyikünk sem változtathat a tegnapon, de mindannyiunk változtathat a holnapon.” - írta például Tusup. Vagy: „Eső nélkül semmi sem nő, tanulj az életed viharaiból.”

A Bors már arról írt, hogy Hosszú "kitette" férje szűrét. A bulvárújság megkérdezte Wladár Sándort, a Magyar Úszószövetség elnökét, aki hallott a pletykákról, de érthetően nem akarta kommentálni: „A pletykákat hallottam, ám Katinkáék részéről nem történt hivatalos megerősítés, így nem kívánok nyilatkozni a témában.”

Amíg nem érkezik válasz az érintettektől, mélyebben nem vájkálnánk a témában. Mégiscsak a legjobb, legismertebb magyar sportolóról beszélünk.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.