Pesti Srácok

Az eunuch Johnny Chicken a téli olimpiai legnagyobb csillaga!

null

A téli olimpián nem csak a tehetséges sportolókból, a mérhetetlenül sokat edző sportemberekből lehetnek igazi hősök. Johnny Chicken csak tavaly kezdett szánkózni, de mindent megtett azért, hogy tökéletesen áramvonalas legyen a teste, és végül sikerült az álma: olimpiai bajnok lett! Ő az amerikai média új csillaga, az eunuch szánkós, aki mindent megtett a sikerért. Figyelem, provokatív írás következik!

Jegyezzük meg Johnny Chicken nevét, mert nála céltudatosabb, profibb sportoló nem létezik. Az amerikai sportember szánkóban indult, és úgy lett aranyérmes, hogy végül egyetlen századdal előzte meg német ellenfelét. Úgy nyert, hogy meghozta élete legnagyobb áldozatát. „Johnny Chicken nagyobb amerikai hős Harland Sanders tábornoknál, de még Obamánál is – írta a The New York Times. – Amikor más felszisszent volna, ő nyisszantott. Értünk is, a világért, megmutatta, hogy az önfeláldozás viheti csak elő az emberiséget.”

Chicken már fiatalon elhatározta, hogy olimpiai bajnok lesz, számtalan ország színeiben, rengeteg sportágban kipróbálta magát, de korábban még kijutnia sem sikerült. 2017-ben határozta el, hogy szánkózni fog, mert már gyerekként is szerette a hógolyózást. Családja segítségével megvásárolta a világ legdrágább sportszánkóját, majd leszerződtette a legjobb edzőt, a német Ludwig Von Hohnzallenbakkert. Bár a poroszos mester köztudottan utálja az amerikaiakat, a pénzhez gyöngéd érzelmek fűzik, így végül előremutatóan semleges maradt a kérdésben.

PestiSracok facebook image
Hohnzallenbakker mindig a tökéletes sportolói testet kereste / A képen valójában a zseniális színész, Udo Kier látható / Forrás: Moviegeneration.wordpress.com

Hohnzallenbakker nem áltatta Chickent, elvitte kegyetlen átnevelőtáborába, ahol már több Übermensch Rodelmeistert nevelt púpos, tyúkmellű tanítványaiból. A lelkesedésnek és a szuper amerikai és német doppingszereknek hála Chicken nagyon gyorsan fejlődött, tehetségesnek bizonyult, de még nem volt elég gyors. Pár másodperc mindig hiányzott. Amikor az egyik csúszás után az amerikai sportoló párás szemekkel nézte az időeredményt, Hohnzallenbakker odalépett hozzá:

Johnny bólintott. Ekkor vágták le az orrát, tökéletesnek tűnő testével hihetetlenül fontos századmásodperceket nyert.

All-in: búcsú a golyóktól

Az olimpián derült ki, hogy az aranyhoz még ez sem lesz elég. Ahogyan a pókerben, all-in-t kell mondani. Igazából Johnny is sejtette, hogy ez következik, nála jobban senki sem ismerte a testét. Amikor Von Hohnzallenbakker odalépett hozzá, lenézett, és azt mutatta: nyissz, akkor Chicken nyelt egyet, sóhajtott egy egészen aprócskát, majd lehajtotta a fejét. Hát legyen. Eltávolítottak lentről minden felesleges szervet.

A golyócskákat becsomagolták, hogy Johnny nyakába akasztva – persze szigorúan versenyen kívül – mindig emlékeztesse bátorságára.

Bár a rajt előtt volt egy apróbb félreértés – Johnny magas hangján kiabálta, hogy fél, és már nem akar szánkózni, inkább műkorcsolyázna – a határozott Hohnzallenbakker odalépett hozzá, és egy unott mozdulattal lerúgta a pályán. „Schwein” – morogta az egyre távolodó Chicken után, aki sikoltozva száguldott végig, és néhány pillanat múlva már olimpiai bajnokként érkezett le.

Amikor a könnyeivel küszködő, méregdrága ruháját összehányó Chicken végre megértette, hogy aranyérmes lett, megnyugodott. Aztán ünnepelt. „Nyertem!” – sipítozta, és úgy ugrált, akár egy pomponlány.

Obama még ma délelőtt felhívta, hogy gratuláljon neki, és amikor egy újságíró finoman emlékeztette arra, hogy már nem is ő az elnök, akkor visszakérdezett: „Maga talán rasszista?” Minden bizonnyal az volt, mert másnap kirúgták az CCB-től, Chicken viszont igazi hős lett, most, ebben a pillanatban is interjút ad, a nyakába akasztott golyókat simogatva beszél a hitről, Amerikáról, a bátorságról.

Zárjuk ezt a cikket a Washington Post gyönyörű soraival: „Lehet, hogy Mr. Chicken csak egy átlagos milliomos-csemete volt New Yorkból. De megtette azt, amit ez a világ üzen: feláldozta magát és Főnixként újjászületett!

Bár a cikkben megszólaltatták volna Hohnzallenbakkert is, a média legfrissebb információi szerint nácigyanús német valószínűleg részeg lehetett, mert meglehetősen ünneprontó nyilatkozatot adott.

– mondta, amivel megríkatta a sajtótájékoztatón mellette üldögélő, golyócskáit masszírozó tanítványát.

A cikkből természetesen egy szó sem igaz, csak korunk posztmodern sportjára és médiavilágára (lásd: a "magyar" Elisabeth Swaney hihetetlen sikerét) reflektál. A vezető képen egy amerikai komikus, Will Ferrel látható.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.