Pesti Srácok

Nem látták versenyezni, de azért az év legjobbjának választották - Erzsi, a Sas (videóval)

Nem látták versenyezni, de azért az év legjobbjának választották - Erzsi, a Sas (videóval)

„Az tény, hogy a tavalyi évben nem láttuk versenyezni” – írta a Magyar Sí Szövetség Elizabeth Swaney „síakrobatáról”, miután az amerikai-magyar hölgy igen különleges produkcióval kápráztatta el a világot a téli olimpián. Már önmagában is röhejes (és felháborító) erre hivatkozni, hát még ha hozzátesszük, hogy nem is olyan régen ugyanőt 2017 legjobbjának választotta ugyanez a szövetség.

Ha Elizabeth Swaney szégyenteljes produkciója után felelősöket keresünk, nem kell olyan sokat kutakodnunk. Ő ugyanis csak egy ügyeskedő (más megfogalmazások szerint troll), aki addig próbálkozott, amíg az egész összejött.

Volt, amikor pompomlány akart lenni Amerikában, de két helyen is visszautasították. Máskor a kormányzói posztért indult Kaliforniában (!), de nem ő váltotta le Arnold Alois Schwarzeneggert. Később téli sportolóként indult volna az olimpián, de ez sem az Egyesült Államok színeiben, sem venezuelaiként nem jött össze, így jött a végső megoldás: Magyarország.

Bár egy kukkot nem tudott magyarul, állítólag születése óta kettős állampolgár volt, így 2015-ben hirtelen elmagyarosodott.

PestiSracok facebook image

Az igazi hibás azonban nem ő, hanem az olimpiai kvótarendszer – legalábbis, ami a síakrobatákra vonatkozik – és az őt kiküldő Magyar Sí Szövetség. „Az tény, hogy a tavalyi évben nem láttuk versenyezni” – írta utóbbi még hétfőn közleményében. Ez az információ önmagában is elképesztő – úgy küldték ki, hogy nem látták versenyezni –, de még különösebbé teszi az a tény, hogy egy díjazott sportolóról beszélünk.

Igen, a Magyar Sí Szövetség szerint ő volt 2017 legjobb sportolója a női freesyle-osok között. (Az alpesi síben például a valóban tehetséges, de sajnos sérült Miklós Edit lett a legjobb).

Azaz: a szövetség egy olyan sportolót választott 2017 legjobbjának, akit saját bevallásuk szerint egyszer sem láttak versenyezni abban az évben. Esetleg elég volt egy-egy Youtube-videó vagy néhány link? Swaney egyébként állítólag már megtanult néhány szót magyarul, sőt, a Magyar Nemzet barátságos interjúja szerint elmondott egy összefüggő mondatot.

Csodás. Levezetésképp nézzék meg a következő videót, amelyben néhai Knézy Jenő klasszikus tolmácsolását (az afrikai úszó szerencsétlenkedését kommentálta régebben) Swaney előadásához illesztették. Ez legalább tényleg vicces.

Fotó: Facebook.com

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.