Pesti Srácok

Szalai Ádámot dalba foglalták és a Bundesliga-forduló legjobbjának választották

Szalai Ádámot dalba foglalták és a Bundesliga-forduló legjobbjának választották

Kitartás, edzésmunka – a németek szerint ez Szalai Ádám titka, a sokat kritizált és hosszú ideig sérült magyar csatár szombaton csapata legjobbja volt, két szép gólt szerzett, nagy formában futballozott. Kiemelik, hogy sokat számított a Hoffenheim edzőjének bizalma is.

Nagy meccset játszott Szalai Ádám a Bundesligában. A Hoffenheim magyar válogatott csatára duplázott a Mainz ellen 4–2-re megnyert meccsen, amely után kiemelkedő (1-es a legjobb), 2-es osztályzatot kapott a német Bildtől, a Kicker szaklap pedig külön cikket szentelt teljesítményének. A Nemzeti Sport idézi a Kicker cikkét, mely szerint:

„Sohasem értette Julian Nagelsmann vezetőedző, miért olyan ellenszenvesek a szurkolók Szalai Ádámmal. A támadó edzésmunkájával és hozzáállásával ugyanis egyszer sem volt probléma.

A szakvezető elmondása szerint mindig tisztességesen, nagy odaadással végezte a munkáját. Sőt akkor is megállta a helyét, amikor Sandro Wagner számított első számúnak a posztján.

PestiSracok facebook image

Emlékezzünk rá, cserecsatárként az előző szezonban nyolc gólt szerzett, s hozzájárult ahhoz, hogy csapata az Európa-ligában indulhasson. Sokan mégis úgy gondolták, képtelen a nagy ugrásra és megreked a kispadon. Az együttes vezetőedzője azonban nem így vélekedett. A Hoffenheim azért sem szerződtetett a télen támadót a Bayern Münchenhez átigazoló Sandro Wagner helyére, mert látta a Szalai Ádámban rejlő lehetőséget.”

A szurkolók értékelték Szalai kitartását, fejlődését és két gólját, a szombati meccsen a következő dalt énekelték:

„Akár ragyog a nap, akár ömlik az eső,mikor Szalai Ádám megint betalál,minden szurkoló tudja,jövőre az európai kupa vár.”

Szalai első gólja: https://streamable.com/9xcef És a második: https://streamable.com/a1lr5

Forrás: Kicker.de, Nemzetisport.hu, fotó: Kicker.de

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.