Pesti Srácok

Felfüggesztették a görög focibajnokságot, a pisztolyos bevonulás már ott is sok volt

Felfüggesztették a görög focibajnokságot, a pisztolyos bevonulás már ott is sok volt

A nevezetessé vált pisztolyos bevonulás után felfüggesztették a görög futball-bajnokságot. A PAOK tulajdonosa fegyverrel a nadrágjában kérte számon a rangadó bíróját, letartóztatási parancs van ellene.

Felfüggesztették a görög labdarúgó-bajnokságot, miután Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa pisztollyal rohant be a pályára AEK Athén elleni rangadón. A görög rendőrség letartóztatási parancsot adott ki Szavvidisz és biztonsági őrei ellen. A vállalkozó azt kifogásolta nem sokkal a lefújás előtt, hogy Jorgosz Kominosz játékvezető 0–0-s állásnál nem adta meg a PAOK gólját les miatt. Állítólag azt mondta a bírónak: „Véged van!”, az övén lévő fegyverét azonban nem húzta elő.

Egyébként tényleg annak tűnt. Mármint lesnek.

A bíró és a csapatok az öltözőbe vonultak, majd Kominosz két órával később bejelentette, hogy a gól mégis érvényes.

PestiSracok facebook image

Ez az igazán szürreális, hogy végül mégis megadta.

A PAOK előtt kétpontos különbséggel éllovas AEK válaszul közölte, hogy nem tér vissza a pályára, ami azért valahol érthető. Jorgosz Vassziliadisz sportminiszter hétfőn bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggeszti a bajnokságot.

Fotó: Dailymail.co.uk

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.