Pesti Srácok

Szemben az árral: továbbra is magyar játékosokra épít a Fradi

Szemben az árral: továbbra is magyar játékosokra épít a Fradi

Továbbra is magyar játékosokra épít a Ferencváros női kézilabda-csapata, amely így is versenyben van a legjobbakkal, és nem vall szégyent sem a magyar bajnokságban, sem a Bajnokok Ligájában. Nyíri Zoltán operatív igazgató szerint következetesen maximum négy légióst foglalkoztatnak, inkább a magyarokat szeretnék felépíteni.

A következő idényben sem lesz négynél több külföldi játékos a Ferencváros női kézilabdacsapatában – jelentette be Nyíri Zoltán operatív igazgató. A Fradi együttese vállaltan szembe megy az „árral”, úgy próbálja tartani a lépést a riválisokkal, hogy nagyrészt magyar játékosokra épít. „A Ferencvárosnak van egy eltökélt célja a női kézilabdában: nem fogunk hat, hét, nyolc, vagy tíz légióssal felállni. Most is négy légiósunk van, ez a maximum” – nyilatkozta a klubvezető a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

Nyíri szerint a válogatott Háfra Noémi sem robbant volna be a köztudatba, ha több külföldi szerepelne a csapatukban. Hiszen akkor közel sem juthatott volna ennyi szerephez. „Akiket érdemes lett volna leigazolni a Vardar Szkopjéból, mert olyan szintű játékosok, azokat elvitték azok, akiknek a pénztárcája sokkal nagyobb és mélyebb, mint a miénk, beleértve már a Siófokot is. Akik megmaradtak, azok meg nem olyan képességű játékosok, hogy mondjuk Háfra Noémit ezért hátrébb soroljam” – nyilatkozta az operatív igazgató. Szimpatikus hozzáállás, és a közönség is értékeli, a Fradi meccsein mindig hatalmas a hangulat.

Nyíri az FTC ugyancsak élvonalbeli férficsapatáról elmondta, olyan magyar válogatott játékosokat szeretnének igazolni, akik jelenlegi klubjukban nem töltenek be meghatározó szerepet.

„Őket megpróbáljuk a Ferencváros filozófiája mentén idecsábítani, és itt állandó és sok játéklehetőséget adni nekik. Ezzel persze a Ferencváros is erősödik, és azt gondolom, a férfiválogatott is erősödne”

PestiSracok facebook image

– mondta.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.