Pesti Srácok

Teljes zsákutcában a fociválogatott, Skóciától is kikaptunk

Teljes zsákutcában a fociválogatott, Skóciától is kikaptunk

A Kazahsztán elleni, megalázó vereség után a jóval erősebb Skócia ellen lépett pályára barátságos meccsen a magyar csapat, és ismét kikapott idehaza. Az ellenfél tizennyolc hellyel előttünk áll a világranglistán, így annak ellenére sem a vereség a legrosszabb a mostani eredményben, hogy másfél éve előrébb jártunk, mint most a skótok. Az az igazán aggasztó, hogy a játékunkban semmi olyat nem lehet felfedezni, ami alapján bizakodhatnánk a fejlődésben és a nemzetközi szinten jegyzett válogatottak elleni magabiztos fellépésben, ami 2016 nyarán még ment. És a magyar válogatott újra annál a dilemmánál tart, hogy a védekezési képességet áldozza be a támadásért, vagy a támadást a viszonylag stabil védekezésért.

A találkozó előtt békés és barátságos hangulat uralkodott a stadion körül, a leginkább skótkockás szoknyát viselő vendég drukkerek nagy örömmel „pacsiztak” az ő szektoruk közelében gyülekező, főként általános iskolásokból álló magyar szurkolókkal, de volt aki a készenléti rendőrség tagjával akart közös képet kissé illuminált állapotban. A magyar fanatikusok egy Grosics Gyulától, az Aranycsapat legendás kapusától származó idézettel üzentek a játékosoknak:

Az újságíróknak kiosztott felállás szerint Georges Leekens a 3-4-3-as taktikát választotta, azonban rögtön a kezdés után kirajzolódott, hogy ez sokkal inkább egy 5-3-2-es formáció, melynek lényege a biztonságos védekezés. Ami a hátsó alakzatot illeti, a belga szakembernek sikerült stabilizálnia a helyzetet, mivel a skótoknak egyetlen kidolgozott lehetőségük sem volt, ugyanakkor ez a támadások rovására ment, ugyanis nem ért fel megfelelő számú segítség az elöl nagyot küzdő Szalai Ádám mellé. A vendégek a szünet előtt így is megszerezhették volna a vezetést, de Kleinheisler László hibáját a büntetőt hárító Gulácsi Péter kijavította. Közvetlenül a szünet előtt Guzmics Richárd járt még közel a gólszerzéshez, de fejesét egy gólvonalon helyezkedő skót mentette.

PestiSracok facebook image

A második félidőre a skótok jöttek ki támadóbb szellemben, s gyorsan meg is szerezték a vezetést. A magyarok Varga Roland révén két jó lövéssel tudtak csupán válaszolni, és közben a megsérülő Dzsudzsákot is elvesztettük. Ezt követően jó darabig csak vergődött a magyar csapat, Szalai Ádám azonban így is egyenlíthetett volna, amikor egyedül léphetett ki ziccerben, a skót csapatkapitány ordító hibájából. Csak a kapussal állt szemben, de belelőtte a labdát, majd az újabb akció végén ugyanő perdített, amit a skótok is csak néztek, de a labda elpattant a kapufa mellett – kívülről. A hajrában ment ugyan előre a magyar válogatott, de teljesen ötlettelen beívelésekkel próbálkozott, így az egyenlítésre nem volt esélye.

Magyarország–Skócia 0:1 (0:0) Groupama Aréna, 9000 néző, v.: Harald Lechner (osztrák) gólszerző: Phillips (48.) sárga lap: Szalai (46.), Elek (66.), Otigba (91.), illetve McGregor (42.), Mulgrew (49.), McGinn (86.)

A magyar válogatott legközelebb június 6-án a fehérorosz csapattal játszik felkészülési mérkőzést.

MTI, PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.