Pesti Srácok

Komoly érvágás: csapatkapitányunk kihagyja a budapesti hokivébét (videókkal)

null

Sérülés miatt kihagyja az április 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett divízió I/A jégkorong-világbajnokságot Bartalis István, a magyar válogatott csapatkapitánya. A mieink a harmadik vonalból feljutott Nagy-Britannia mellett a világelitből kiesett Olaszország és Szlovénia, valamint Lengyelország és Kazahsztán csapatával küzd meg a feljutásért. Pokoli kemény napok lesznek!

A csapatkapitány Bartalis István sérülés miatt kihagyja a jövő vasárnap kezdődő budapesti divízió I/A jégkorong-világbajnokságot. „Nagyon sajnálom, hogy nem tudok egy hazai rendezésű világbajnokságon részt venni, de régóta sérüléssel bajlódom. Az egészség az elsődleges, és nem szeretném, hogy ez legyen az utolsó vb-m. Nem vagyok még nyolcvan-kilencven százalékos állapotban sem, így nagy a rizikó, hogy rásérülhetek” – idézte a nemzeti együttes csapatkapitányát, Bartalis Istvánt a hazai szövetség (MJSZ) honlapja. „Jó ómen lehet, hogy 2015-ben is lemaradtam a vb-ről, és akkor nélkülem is feljutott a csapat. Ugyanezt kívánom a srácoknak erre az évre is. Ott leszek velük minden meccsen, és támogatom őket” – tette hozzá a német Schwenninger Wild Wings csatára.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese – amelynek keretéhez hétfőn csatlakozott az ECHL-ben szereplő kapus, Vay Ádám – szerdán Szlovéniában lép jégre, pénteken pedig Miskolcon a japánokat fogadja. A közvetlen felkészülés az ukrán együttes elleni összecsapással zárul jövő szerdán a Vasas Jégcentrumban. „Szapporo után újra sikerült feljutnunk Krakkóban, és meccset is tudtunk nyerni a szentpétervári világbajnokságon – fogalmazott Kóger Dániel az M1 aktuális csatornának arra utalva, hogy a válogatott 2008-ban Japánban, illetve 2015-ben Lengyelországban is feljutott a világelitbe. – A magyar hoki tart ott, hogy nem is futhatunk máshogy neki egy ilyen eseménynek, csak úgy, hogy szó legyen a feljutásról.”

Kóger kifejtette, nehéz csoportban fognak szerepelni az április 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő világbajnokságon, ahol a harmadik vonalból feljutott Nagy-Britannia mellett a világelitből kiesett Olaszország és Szlovénia, valamint Lengyelország és Kazahsztán lesz a magyar együttes ellenfele. „Mindenki verhető, minden az utolsó időzítésen múlik. Arra kell figyelnünk, hogy összerakjuk a csapatot, a formaidőzítés a legjobban jöjjön ki, és sikeres vb-n szerepeljünk” – fogalmazott Kóger.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.