Pesti Srácok

Gerával csak nyerhet a Fradi és a magyar futball – már munkába is állt edzőként

null

Gera Zoltán igazi példakép, emberként és sportemberként is. Bár fiatalon úgy tűnt, hogy elkallódhat, mégis a magyar futball utóbbi évtizedeinek legjobb, legszerethetőbb játékosává vált. Visszavonulása után azonnal munkába állt, a Ferencváros technikai képzésekért felelős edzőjeként dolgozik.

Gera Zoltán a múlt héten jelentette be, hogy játékosként abbahagyta, de teljes visszavonulásról természetesen nincs szó. A válogatott játékos a Ferencvárosnál marad, már munkába is állt, ő a csapat technikai képzésekért felelős edzője. Az elmúlt húsz év legjobb magyar futballistájával most a Digi Sport készített interjút. Gera azt mondta, egyelőre még érthetően furcsa, szokatlan neki ez az új helyzet, szívesen beszállna még játékosként edzeni, de most már a „másik oldalon” áll. Távolabbi célja, hogy egyszer a válogatott mellett dolgozzon, de addig még nyilván hosszú az út.

– mondta.

PestiSracok facebook image

Gera korábban az M4-nek azt nyilatkozta, elsősorban a fiatalokra koncentrálna (neki is az volt a kritikus időszaka): „Szeretném átadni a tapasztalatomat másoknak, főleg a 16-18 éveseknek, mert itthon az a kritikus életkor – mondta. A visszavonulásáról pedig így beszélt: „A családom szerette volna, ha még egy évet játszom, próbáltak meggyőzni, de hajthatatlan voltam. Már nem tudtam volna azon a szinten teljesíteni, amit elvárok magamtól.”

„Szeretnék én olyan lenni, mint ma Gera Zoltán”

Geráról a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor a héten azt mondta, hogy bár aláírt szerződés még nincs, de a megállapodásuk értelmében a szakmai stáb tagjaként fog tevékenykedni. „Nehéz gyerekkora volt, el is veszhetett volna, de nagyszerű labdarúgó lett belőle, egy igazi példakép. Ezért aztán minden jár neki” – mondta Kubatov a szerdai sajtótájékoztatón Geráról. A Fradi elnöke azt is elárulta, hogy a klub szívesen hosszabbított volna Gerával, mint játékossal, de ő a visszavonulást választotta.

Kubatov Gábor nagyon szimpatikusan a következőket mondta a Fradi és a válogatott klasszisáról:

Vele tényleg csak nyerhet a Fradi és a magyar futball.

Forrás: Digi Sport/M4, fotó: MTI

Ajánljuk még