Pesti Srácok

Ma dobbantott az új nemzeti sportmárka, a 2Rule

null

Bemutatták a 2Rule magyar sportruházati márkát, illetve a hozzá kapcsolódó termékeket pénteken, újságírók előtt Budapesten. Kővári Ágnes, a Magyar Sportmárka Zrt. vezérigazgatója a sajtóbeszélgetésen kiemelte, hogy már három NB I-es labdarúgócsapattal van szerződésük.

Elmondta: magyar szakemberek és magyar vállalkozások bevonásával új, innovatív, világszínvonalú sportruházati márkát szeretnének felépíteni. Felhívta a figyelmet arra, hogy sok országnak van nemzeti sportmárkája. A vezérigazgató hangsúlyozta:

Ekkorra a szükséges anyagok hazai gyártását is el szeretnék indítani, a textilt ugyanis jelenleg külföldről kell beszerezni. A Magyar Sportmárka Zrt. most négy hazai varrodával dolgoztat; folyamatban van saját varroda kialakítása is.

PestiSracok facebook image

Kővári Ágnes tájékoztatása szerint a 100 százalékban magyar tulajdonú társaságot tavaly decemberben alapították, többségi tulajdonosa a Talentis Group Zrt. 70 százalékos részesedéssel, 30 százalék a vezérigazgató részesedése. Úgy fogalmazott: a befektető biztosítja a szükséges összeget; ahogy bővül a cég, folyamatos tőkeinjekcióra van szükség. Erről, illetve a társaság által erre az évre tervezett árbevétel mértékéről egyelőre nem kívánt adatokat nyilvánosságra hozni. A vezérigazgató elmondta:

Az NB I-es csapatok már be is mutatták a 2Rule sportruházatot.

A társaság a többi között a vívószövetséggel és a Vasassal is kötött megállapodást, ezeket az egyedileg gyártott termékeket szintén bemutatják majd, ahogy a többiekét is - mondta, hozzátéve, hogy nem csak a futballra szeretnének koncentrálni. A tervek szerint jövő héten elindul a webshop is, ahol 2Rule termékeket lehet vásárolni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.