Pesti Srácok

Óriási az esély arra, hogy Budapest rendezi a 2023-as atlétikai világbajnokságot!

Óriási az esély arra, hogy Budapest rendezi a 2023-as atlétikai világbajnokságot!

Komoly sportszakmai siker, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Budapestet javasolta a 2023-as világbajnokság házigazdájának. A hivatalos döntés decemberben lesz, de ismerve a magyar sporthagyományokat és a korábbi sikeres rendezéseket, azért már készülhetünk a budapesti tornára.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsa Buenos Aires-i ülésén Budapestet javasolta házigazdának a 2023-as szabadtéri világbajnokságra. Az IAAF elnöke, Sebastian Coe a tanácsülést lezáró sajtótájékoztatón ismertette a 27 tagú vezető testület javaslatát, amely szerint a tárgyalások jelenlegi állása alapján a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és Budapest a preferált helyszíne a 2023-as atlétikai világbajnokságnak.

„Az IAAF új pályázati rendszerében foglalt magas szintű elvárásainak kell megfelelnünk ahhoz, hogy decemberben hivatalosan is a Magyar Atlétikai Szövetséget hirdethessék ki győztesnek. Addig – és reményeink szerint az azt követő közel öt évben – is csak az a cél lebeghet a szemünk előtt, hogy a valaha volt legjobb világbajnokságot rendezhessük" – mondta Deutsch Péter, a MASZ Budapest 2023 pályázati bizottságának elnöke. A még mindig fedettpályás országos csúcsot tartó korábbi magasugró hozzátette: hatalmas megtiszteltetés, hogy az IAAF tanácsa méltónak és alkalmasnak tartja Magyarországot arra, hogy 2023-ban világbajnokságot rendezhessen,

PestiSracok facebook image

Fürjes Balázs, nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: „megtisztelő, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség pozitív visszajelzést ad a pályázatunkat illetően.

Gyulai Márton, a pályázati bizottság ügyvezetője a tanácsülés előtt az MTI-nek elmondta, az IAAF szakít korábbi gyakorlatával, amikor több kandidáló közül jelölte ki a rendezőt. Ennek oka, hogy a hagyományos pályázat végén több csalódott város volt, másrészt a jelentkezők sok pénzt költöttek arra, hogy meggyőzzék az IAAF tanácstagjait, akik sokszor nem rendelkeztek a szükséges versenyrendezési tapasztalatokkal. „Az IAAF most partnereket keres, akiket célirányosan választ ki, s akikkel együtt dolgozik, irányítva, segítve a kandidálást” – nyilatkozott Gyulai Márton, aki az európai szövetség (EAA) vezetőségének is tagja. Az már korábban eldőlt, hogy a jövő évi katari és a 2021-es eugene-i (Egyesült Államok) világbajnokság után a 2023-as vb Európában lesz.

Forrás: MTI, fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?