Pesti Srácok

Az első hely a cél - Szerhij Rebrov lett a Ferencváros vezetőedzője

Az első hely a cél - Szerhij Rebrov lett a Ferencváros vezetőedzője

Szerhij Rebrovot nevezték ki szerdán a labdarúgó OTP Bank Ligában veretlenül éllovas Ferencváros új vezetőedzőjének. A szakember kijelentette, nem szeretne ígérgetni, de azért jött, hogy "visszakerüljön a helyére" a Ferencváros, amelyről tudja, hogy az ország legnépszerűbb klubja.

„Nagynevű jelöltekkel tárgyaltunk, rá esett a választás. Magáért beszél, amit a Dinamóval elért. Jelenleg 47. a legjobb edzők listáján, de a Dinamo Kijevnél eltöltött időszak alatt 14. is volt" - mondta Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója, aki nem árulta el, mennyi időre szól a 44 éves ukrán szakember szerződése, melyet a bemutató sajtótájékoztatón írtak alá a felek. A sportvezető elmondta, az edzőváltásra vonatkozó döntés az idei kupakudarc után megszületett. További újságírói érdeklődésre ezt kiegészítette azzal, hogy sem a szurkolói nyomás, sem a Vidi nemzetközi kupamenetelése nem befolyásolta a döntést. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, a székesfehérváriak jó szereplésének minden magyar futballrajongó örülhet.

- értékelte a távozó német tréner munkáját Orosz Pál.

PestiSracok facebook image

- mondta Rebrov, akinek spanyol segédedzője lesz, s párosuk tartja már a szerdai edzést.

- tette hozzá.

A szakember kijelentette, nem szeretne ígérgetni, de azért jött, hogy "visszakerüljön a helyére" a Ferencváros, amelyről tudja, hogy az ország legnépszerűbb klubja. Kifejtette, intenzív futballt szeretne játszatni, s mint hozzátette, szerinte ezt nem sikerült fenntartania az együttesnek 90 percen át a bajnoki meccseken sem, hiába szerzett öt találkozón 13 pontot. Arra nem kívánt válaszolni, mikorra sikerülhet megvalósítania elképzelését, azt mondta, előbb látnia kell, milyen mentális és fizikális állapotban vannak a játékosok. A magyar bajnokságot illetően a 2009-ben visszavonult Rebrov úgy fogalmazott, tisztában van azzal, hogy két csapat kiemelkedik a mezőnyből. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy angolul beszél majd a futballistákkal, de lesz orosz tolmácsa is.

A 75-szörös válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította. Előbbi együttest kétszer-kétszer ukrán bajnoki címre és kupagyőzelemre vezette, egyszer pedig a Szuperkupát hódította el. Játékosként kilencszeres ukrán, emellett kétszeres orosz és egyszeres török bajnok. Karrierje során megfordult a Sahtar Donyeck, a Dinamo Kijev, a Tottenham Hotspur, a Fenerbahce, a West Ham United és a Rubin Kazany együttesében is.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?