Pesti Srácok

Elhunyt Géczi István, a Ferencváros VVK-győztes, KEK-döntős klasszisa (videókkal)

Elhunyt Géczi István, a Ferencváros VVK-győztes, KEK-döntős klasszisa (videókkal)

Hetvenöt éves korában elhunyt Géczi István, a Ferencváros egykori klasszisa. Géczi 507 mérkőzésen védte a Fradi kapuját, amellyel megnyerte a Vásárvárosok Kupáját, és bejutott a KEK-döntőbe. A remek kapus „mindössze” 23 mérkőzésen védett a válogatottban, mivel a diktatúrában öt éven keresztül (!) el volt tiltva a szerepléstől.

Életének 75. évében elhunyt a Ferencváros labdarúgócsapatának egykori klasszis kapusa, az olimpiai ezüstérmes, VVK-győztes és KEK-döntős Géczi István, aki egész pályafutását a zöld-fehéreknél töltötte. Géczi István 1944-ben Sajóörösön született, majd 1962-ben, 18 évesen került a Ferencvárosba, amelyet 1975-ig erősített. Ebben az időszakban 507 mérkőzésen védte a csapat hálóját, ebből 309 bajnoki, 153 nemzetközi találkozó volt. A fradi.hu beszámolója szerint 309 bajnoki meccse a mai napig rekord az együttes kapusai között, és ezek közül 110 mérkőzésen nem kapott gólt. 1964. március 15-től 1967. október 31-ig, 44 hónapon át 102 bajnoki találkozón megszakítás nélkül védte az FTC kapuját. Az 1968-as idényben meccsenként átlagban mindössze 0,59 gólt kapott, ami máig a legjobb mérleg a magyar bajnokságban.

A zöld-fehérekkel ötszörös magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes lett, és a nemzetközi porondon is maradandót alkotott. Géczi István az egyetlen magyar kapus, aki három európai kupadöntőben is szerepelt: a 1965-ös győztes és az 1968-as vesztes Vásárvárosok Kupája-döntő mellett 1975-ben a Kupagyőztesek Európa Kupája-fináléban is pályára lépett. Mindemellett 1972-ben UEFA-Kupa-elődöntőig is eljutott a Ferencvárossal.

A magyar válogatottban mindössze 23 találkozón védett, a fradi.hu beszámolója szerint részben amiatt, mert az akkori rendszer döntése értelmében öt évre száműzték a nemzeti együttestől. Így is szerepelt világ- és Európa-bajnokságon, valamint olimpián is, utóbbin ezüstérmet ért el a válogatottal 1972-ben, Münchenben. Visszavonulása után az FTC kapusiskoláját vezette, és volt az NB I-es csapat kapusedzője is.

PestiSracok facebook image

https://www.youtube.com/watch?v=NLRoKHrO7D4

A Ferencváros mellett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen dolgozott, doktori címet szerzett, és országgyűlési képviselő is volt. Géczi István javaslatára jött létre a magyar parlament Ifjúsági és Sportbizottsága. Pályafutása elismeréseként 1974-ben az FTC örökös bajnoka lett, 1991-ben FTC Aranydiplomát, míg 1999-ben Centenáriumi Aranydiplomát vehetett át.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?