Pesti Srácok

Ez komoly fogás: negyvenszeres bolgár válogatottat igazolt a Vidi

Ez komoly fogás: negyvenszeres bolgár válogatottat igazolt a Vidi

Negyvenszeres bolgár válogatottat igazolt az Európa Liga csoportmeccseire készülő Vidi. A fehérvári klubhoz igazoló Georgi Milanov támadó középpályás, 26 éves, és eddig az orosz CSZKA Moszkvában játszott. Nagy fogás lehet.

Georgi Milanov személyében bolgár válogatott labdarúgót igazolt a MOL Vidi FC, amely ősszel az Európa-liga csoportkörében is érdekelt lesz. A székesfehérvári klub honlapjának hétfői beszámolójából az nem derült ki, hogy a támadó középpályás mennyi időre írt alá. „Idén nyáron lejárt a szerződése. Régóta kapcsolatban voltunk, hosszú tárgyalássorozat végére tettünk ma pontot. Több választási lehetősége volt, hol folytassa a pályafutását, nagyon örülök, hogy a Vidi mellett döntött” – mondta a csapat honlapján Kovács Zoltán sportigazgató, aki szerint a 40-szeres válogatott futballista több poszton is bevethető.

A 26 éves játékos szerint a szerződés megkötésekor fontos szempont volt, hogy a Vidi bejutott az Európa-liga csoportkörébe, mert ő maga az elmúlt években folyamatosan a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt. „Úgy vélem, van esélyünk továbbjutni az EL-csoportkörből is. A Chelsea ugyan toronymagas favorit, de a második helyre odaérhetünk” – fogalmazott Milanov, aki a Liteksz Lovecsnél nevelkedett, majd öt éve onnan igazolt előző klubjához, a CSZKA Moszkvához. A Vidi a Chelsea mellett a fehérorosz BATE Boriszovval és a görög PAOK-kal szerepel azonos kvartettben az EL főtábláján.

Csütörtökön kezdődik a jegyértékesítés a Vidi FC hazai csoportmérkőzéseire a labdarúgó Európa-ligában. A székesfehérvári klub honlapjának hétfői tájékoztatása szerint csütörtökön 10 órától jövő keddig azok válthatják meg bérleteiket a Groupama Arénában sorra kerülő három találkozókra, akik rendelkeznek szurkolói klubkártyával, vagy tavasszal bérletesek voltak, vagy a nyári Bajnokok Ligája-selejtező mind a négy körében váltottak belépőt a hazai felvonásra. Ezt követően, jövő szerdától péntekig bárki számára elérhető lesz a bérletváltás, míg szombattól már a meccsekre külön is lehet belépőket venni.

PestiSracok facebook image

Az első körben Székesfehérváron a VidiShopban, Budapesten a Ferencváros stadionjának főpénztárában, míg interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet bérlethez jutni, a második körre az értékesítés a megyeszékhelyen a Tourinformmal és a Petőfi Kultúrtanszékkel bővül, míg a fővárosban a Bálnával. A BATE Boriszov és a PAOK elleni találkozókra 4000 és 7000 forint közötti összegbe kerül egy jegy, míg a Chelsea elleni mérkőzésre 7000 a legolcsóbb és 19000 a legdrágább belépő. Előbbi két összecsapásra 3500 forintért váltható kedvezményes jegy a 14 éven aluli gyermekek, a nyugdíjasok és a mozgáskorlátozottak számára. A négy különböző kategóriájú bérlet ára három meccsre 12, 16, 20 és 28 ezer forint, a kedvezményes pedig 11 000 forint. A Vidi szeptember 20-án a fehérorosz, november 8-án a görög, míg december 13-án az angol együttest fogadja, mindhárom találkozó 18.55 órakor kezdődik.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?