Pesti Srácok

Vári Attila követheti Kemény Dénest a magyar vízilabda élén

null

Kemény Dénes már korábban, egy interjúban jelezte, hogy lemond a vízilabda-elnökségről. Ezt most hivatalosan is megtette, utódja Vári Attila lehet, aki a tavalyi vizes vébén is bizonyított kordinátorként.

Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, utódja Vári Attila lehet, aki vállalta a jelöltséget. A szövetségi kapitányként három olimpiai bajnoki címet nyert sportvezető már május végén jelezte, hogy távozik posztjáról, az MVLSZ szerdai elnökségi ülésén pedig hivatalosan is megerősítette: szeptember 30-ai hatállyal lemond elnöki tisztségéről.

Kemény Dénes, aki 2012-ben vette át a szervezet irányítását, az elnökségi ülésen értékelte az elmúlt évek szakmai eredményeit. Az MVLSZ közleménye szerint az elnökség egyhangúlag, határozatban köszönte meg az elmúlt évek áldozatos és eredményes munkáját Kemény Dénesnek, valamint kiemelte, hogy a magyar vízilabdázás a jövőben is számít a szakemberre.

Az elnökségi ülésen Vári Attila alelnök bejelentette: számos sportszervezet előzetes megkeresésének és felkérésének eleget téve vállalja az elnökjelöltséget, illetve azt, hogy elnöki programját valamennyi tagszervezet és elnökségi tag részére eljuttatja a napokban.

PestiSracok facebook image

Vári Attilával tavaly készítettünk interjút, hiszen ő volt a hatalmas sikerrel zárult vizes világbajnokság masters részlegének a koordinátora.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.