Pesti Srácok

Fiatal magyarjaira építve nagy győzelmet aratott a Fradi Szlovéniában

null

Kulcsfontosságú mérkőzést nyert a Ferencváros fiatal magyarokra épülő női kézilabda-csapata a Bajnokok Ligájában. A Fradi Szlovéniában győzött, ezzel óriási lépést tett a negyeddöntő felé. A junior világbajnok Klujber Katrin kilenc gólig jutott.

A Ferencváros 25–23-ra győzött a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában, szombaton, ezzel nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé. A Fradi győzelmét még szebbé teszi, hogy egyrészt borzasztóan rosszul kezdte a meccset, és onnan állt fel, másrészt egy kivétellel csak magyarokat szerepeltetett. Ennek oka, hogy amúgy is kevés légiósa van, de a magyar csapatból a holland Danick Snelder, illetve a Djurdjina Malovic, Bobana Klikovac montenegrói duó is hiányzott sérülés miatt.

Az FTC annak tudatában lépett pályára a szlovén fővárosban, hogy pontszerzés esetén nagy lépést tesz a negyeddöntőbe jutás felé, ennek ellenére rosszul kezdte a találkozót. A hetedik percben a vendégek egyik kulcsemberét, Háfra Noémit már másodszor állították ki, csapata csak ezt követően, 5–0-s állásnál szerezte meg első gólját.

A Ferencváros játékából hiányzott az agresszivitás és a pontosság, de a spanyol Nerea Pena pályára lépése után elkezdte ledolgozni tetemes hátrányát, ami a szünet előtt egy 7–1-es sorozattal (!) sikerült is. Az első félidő utolsó 12 percében a Krim Mercator csupán egyszer volt eredményes, mert ellenfele jobban védekezett, és Bíró Blanka remekül védett.

PestiSracok facebook image

A második felvonás elején vezetett először az FTC, és Háfra Noémi, valamint Klujber Katrin eredményességének köszönhetően növelni is tudta az előnyét. Bíró továbbra is remekül védett, így csapata magabiztosan őrizte a különbséget és fontos győzelmet aratott, mivel négy pontra növelte előnyét a tabellán a Ljubljanával szemben. A szlovénok legeredményesebbje a francia jobbátlövő, Marie-Paule Gnabouyou volt hat góllal. A mieinknél a fiatal Klujber Katrin volt a leggólerősebb: junior világbajnokunk kilenc gólig jutott.

A Ferencváros legközelebb február 23-án lép pályára a BL középdöntőjében, amikor a német Thüringer HC csapatát fogadja Érden.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.