Pesti Srácok

Nagy győzelmet aratott a Veszprém Macedóniában, már a második a BL-csoportban

Nagy győzelmet aratott a Veszprém Macedóniában, már a második a BL-csoportban

Csodálatosan játszott a második félidőben a Telekom Veszprém férfi kézicsapata, így nagy küzdelemben győzni tudott a Vardar Szkopje otthonában a Bajnokok Ligája szombati rangadóján. A magyar csapat győzelmével feljött a csoport második helyére. A prímet a magyarok vitték: Lékai hét, Nagy hat gólig jutott.

A két irányító, a német Christian Dissinger, illetve Lékai Máté góljaival kezdődött a mérkőzés – amit az európai szövetség a hét rangadójának választott –, a 13. percig mindketten négyszer voltak eredményesek. Az egyik oldalon Dejan Milosavljev, a másik kapuban pedig Sterbik Árpád védett egyre jobban, és mivel a veszprémi támadójátékosok számos helyzetet kihagytak, a Vardar a 22. percben három góllal ellépett (11–8). David Davis vezetőedző – aki korábban a macedón klub férfi és női csapatánál is dolgozott – időt kért, de ezután sem változott a játék képe, a házigazdák egy 7–1-es sorozat végén már 15–9-re vezettek.

A második félidő elején sokkal pontosabban kézilabdáztak a vendégek, egy 6–1-es szériával sikerült egyenlíteniük, ám ezt követően a Vardar visszavette az irányítást és a vezetést. A hajrában újra a Veszprémnél volt az előny, amit taktikusabb játékának köszönhetően a rendkívül izgalmas utolsó percekben sikerült megtartania, főleg Mikler Roland védéseinek, valamint a rendkívül fontos gólokat lövő Nagy Lászlónak és Petar Nenadicnak köszönhetően.

A magyar csapat – amely története háromszázadik BEK-, illetve BL-meccsét játszotta Szkopjéban – legutóbb november közepén veszített tétmérkőzést, macedóniai sikerével pedig csoportja második helyére lépett előre. A Veszprém jövő vasárnap a fehérorosz Meskov Breszt csapatát fogadja a BL csoportkörében.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.