Pesti Srácok

Újabb meccs az örökkévalóságnak: Messi csodagólja és mesterhármasa Sevillában (videóval)

null

Messi "kiégett". "Csak a bal lába jó". Ehhez képest előbb ballal bombázott hatalmas gólt, aztán jobbal lőtt a felsőbe, hogy harmadik villanásával a Barcelona megfordítsa a Sevilla elleni rangadót. A Barcelona nyert, Messi huszonöt gólnál jár a bajnokságban, és pályafutása 50. mesterhármasát szerezte.

Kiégett. Csak a bal lába jó. Megöregedett. Sok különös véleményt összeolvashattunk az utóbbi időben Lionel Messiről. A világtörténelem valaha volt (vagy az egyik) legjobbja, a legendás Pelé például arról beszélt, hogy Messi túlértékelt, a jobb lábát meg csak támaszkodásra használja. Nem tudjuk, hogy a brazil zseni megnézte-e a Barcelona Sevilla elleni szombati meccsét, de ha igen, talán visszaszívta, amit mondott.

Messi, akinek nem sok minden jött össze a mérkőzés elején, és különben is fáradtnak, néha meg kissé sérültnek, dekoncentráltnak tűnt, előbb lőtt egy elképesztő gólt, aztán egy csodálatosat, végül egy lazát. Ezzel megnyerte a meccset az amúgy remekül játszó Sevilla ellen, amely hazai pályán ezúttal is hozta lendületes, attraktív futballját.

Az örökifjú sevillai legenda, Jesús Navas – egyik személyes kedvencem – góljával a hazai csapat szerzett vezetést, ezután jött Messi elképesztő gólja. Ivan Rakitic a bal oldalról ívelt középre, Messi kapásból lőtt, a kapusnak esélye sem volt (1–1). A szünet előtt újra a sevillaiak ünnepelhettek, megérdemelten mentek előnnyel az öltözőbe (2–1). De azért nézzük azt a Messi-gólt:

PestiSracok facebook image

A második félidőben két elmaradt tizenegyes miatt is reklamálhatott a Barcelona, majd ismét Messi pillanata következett. Rakitic szerzett labdát, remekül indította a csereként beállt Ousmane Dembélét, aki Messi elé tálalt. Az argentin megkapta, felnézett, aztán jobbal a felsőbe lőtt (2–2).

Ekkor már lehetett érezni, hogy eljött az újabb mesterhármas ideje. Így is lett.

A szintén a kispadról beszállt Carles Alená lövésébe belelépett egy hazai védő, de az éppen Messi elé került. Mit lehetett tenni? Finom, elegáns mozdulattal átpöccintette a kapust (2–3). A Barcelona ünnepét Luis Suárez tette teljessé, a mostanában formán kívül futballozó, helyzetek seregét elszórakozó klasszis szintén príma megoldással megszerezte a katalán együttes negyedik gólját (2–4).

Csapatsportágról beszélünk, de ezt a meccset – megint – Messi hozta a Barcelonának. Ez volt a 36. (!) gólja egyik kedvenc riválisa ellen, összességében pályafutása ötvenedik (!) mesterhármasát lőtte, és huszonöt gólnál jár a bajnokságban.

Mi lenne vele, ha nem égett volna ki?

Fotó: Dailypost.ng

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.