Pesti Srácok

Így kell bemutatkozni: Szoboszlai remekül játszott és gólpasszt adott a Napoli ellen! (videóval)

Így kell bemutatkozni: Szoboszlai remekül játszott és gólpasszt adott a Napoli ellen! (videóval)

Remek futballal mutatkozott be Szoboszlai Dominik az Európa Ligában: a fiatal magyar kezdőként játszott a Napoli elleni nyolcaddöntő visszavágóján, és harcos labdaszerzése után gólpasszt adott. A Salzburg győzött, de végül a Napoli jutott tovább. Szoboszlai bekerült a szlovákok elleni válogatott keretbe is, ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, hamar klasszis-játékos válhat belőle.

8.1 – ezzel a kimagasló osztályzattal „jutalmazta” a Whoscored.com Szoboszlai Dominiket a csütörtök esti Európa Liga-nyolcaddöntő után. A magyar válogatottba is meghívott fiatal klasszis-jelölt először játszott az EL-ben a Salzburg csapatában, és remekül futballozott. Rendkívül aktív volt, és az osztrák csapat egyenlítő góljánál a saját labdaszerzése után adott remek gólpasszt. Amúgy több veszélyes szöglete, szabadrúgása volt, láthatóan megbíznak benne a többiek.

Bár a magyar támadó középpályás a második félidőre érthetően elfáradt – sokat mozgott és ilyen terhelést korábban még nem kapott –, és lecserélték, nagyon sokat ígérő a teljesítménye. Csapata végül 3–1-re nyert, de ez sem volt elég, mert a Napoli idegenbeli gólja és hazai győzelme (3–0) után öt gól kellett volna a Salzburgtól.

https://streamable.com/3y3qc

PestiSracok facebook image

Néhány napja derült ki, hogy Marco Rossi Szoboszlait is meghívta a válogatottba a szlovákok elleni, jövő csütörtöki mérkőzésre. Mostani játékát látva nem elképzelhetetlen, hogy a fiatal játékos szerepet kap az Európa-bajnoki selejtezőn.

Elég okos, hogy ne kövesse Dzsudzsák példáját

Jó hír, hogy Szoboszlai nemcsak tehetséges, de elég okos is. Bár a sajtóhírek szerint már több nagycsapat szeretné megszerezni, ő a Salzburgnál maradna, ott fejlődne. A remek hátterű együttesnél – amely, ha megnyeri a bajnokságot, ősszel automatikusan a Bajnokok Ligája főtáblájára kerül – biztosítva érzi a fejlődését, a jövőjét. „Ritka és szerencsés egybeesés, hogy labdarúgó, szülő, játékosügynök és a klub is egyet akar – mondta erről menedzsere, Esterházy Márton a Magyar Nemzetnek. – Szoboszlai Dominik pályafutásával kapcsolatban hosszú távú céljaink vannak, fokról fokra szeretnénk felépíteni őt. Előbb ki kell harcolnia a helyét a Salzburgban, és erre meg is lesz a lehetősége, mert a klub kiemelt figyelmet szentel a fejlődésének.”

Ha nem jön közbe egy komolyabb sérülés, Szoboszlaiból meghatározó futballista, a nemzeti csapat egyik, ha nem a legjobbja lehet a jövőben. Egy újabb lépést megtett az úton.

Fotó: Twitter.com/redbullsalzburg

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.