Pesti Srácok

Nyolcezer méter feletti hegycsúcsok meghódítására indulnak magyar hegymászók

Nyolcezer méter feletti hegycsúcsok meghódítására indulnak magyar hegymászók

A Kalifa Alpin csapat tagjaként Lengyel Ferenc hegymászó (b) a Himalájában található 8027 méteres Sisapangma, Varga Csaba nagyváradi hegymászó (k) pedig a 8080 méter magas Hidden Peak (Gasherbrum I) megmászását tűzte ki célul, míg Héjja Bálint (j) a Pamír-hegységben található Lenin-csúcsra indul, ahonnan sítalpakon akar visszatérni az idén – jelentették be a sportolók keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.

Varga Csaba júniusban kezdi expedícióját, Héjja Bálint Lengyel Ferenccel együtt júliusban indul a Lenin-csúcsra. Ezt követően Lengyel Ferenc augusztusban kezdi a Sisapangma megmászását, és a tervek szerint szeptemberben éri el a csúcsot. A hegymászók a nyolcezer méter feletti hegycsúcsokon pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül másznak – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Bíró Dániel, a Kalifa Magashegyi Expedíciók 2019 kommunikációs menedzsere, aki emlékeztetett arra, hogy Sarhan Omar cégtulajdonos vezetésével februárban alakult meg a Kalifa Alpin csapat, amely az úgynevezett tiszta mászást tűzte ki célul. A megalakulás óta a csapat számos terep-és ultrafutó versenyen, teljesítménytúrán és felkészülési mászáson vett részt. Február végén értek fel a 3798 méteres Grossglockner csúcsára a ritkán mászott északi oldalon, az úgynevezett Theo-Riml-emlékúton keresztül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó elmondta, hogy eddig hat expedíción vett részt nyolcezres hegyeken, ebből hármat sikerült megmásznia oxigénpalack és serpák nélkül. Idén a 8080 méteres Hidden Peak elérését tűzte ki célul; a Karakorum-hegyvonulat egyik legmagasabb, a Föld tizenegyedik legmagasabb csúcsa a negyedik nyolcezrese lenne. Hat éve már sikerült feljutnia pótlólagos oxigén nélkül a 8035 méter magas Gasherbrum II-re. Lépcsőzetesen szeretnék építkezni, ezért is választottam az idén a Hidden Peak megmászását, mivel a hegy nagy részét már ismerem – részletezte. Lengyel Ferenc hegymászó idei célja, hogy oxigénpalack nélkül érje el az első nyolcezresét, a világ tizennegyedik legmagasabb hegycsúcsát, a Himalájában található 8027 méteres Sisapangmát. A hegymászó elmondta, hogy hobbiszinten kezdett el a hegymászással foglalkozni. Eddig az Alpok nyolcvankét, négyezer méter feletti csúcsára jutott fel, és több alkalommal mászott együtt a 2013-ban, a Kancsendzönga megmászása közben elhunyt Erőss Zsolttal, akivel többek között a Kilimandzsáróra jutottak fel együtt, tavaly pedig a 7134 méter magas Lenin-csúcsra ért fel Kirgizisztánban – tette hozzá. Mint mondta, elsődleges célja, hogy oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül, a Sisapangma ritkán mászott déli oldalán keresztül jusson fel a hegycsúcsra.

Héjja Bálint idei célkitűzése, hogy feljusson, majd sítalpakon ereszkedjen le a Pamír-hegységben található, 7134 méteres Lenin-csúcsról. Kiemelte, hogy magyar viszonylatban ritkaságnak számít a hétezres síalpinizmus: eddig Wetzl Péter jutott fel úgy hétezres csúcsra, hogy sítalpakon tért vissza; a férfi 2004-ben érte el így a Kínában található 7546 méter magas Muztág Atát. Héjja Bálint hangsúlyozta: az expedícióban mászótársa a Kalifa Alpin Csapat másik tagja, Lengyel Ferenc lesz, aki tavaly már felmászott a Lenin-csúcsra, így helyismeretével sokat tud segíteni. A sajtótájékoztató után a világklasszis lengyel alpinista, Krzysztof Wielicki tart előadást Budapesten, a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban. Wielicki az első ember, akinek sikerült télen megmászni a világ legmagasabb hegyét, a 8848 méteres Mount Everestet honfitársával, Leszek Cichyvel 1980-ban. A klasszis ötödikként mászta meg mind a tizennégy nyolcezrest, az Everest mellett a Kancsendzönga (8586 m) és a Lhoce (8516 m) csúcsát is télen érte el, emellett több nyolcezrest is új útvonalon, illetve szólóban hódított meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.