Pesti Srácok

Újabb nagy magyar siker: A Genfi-tó után a Bodeni-tókerülő versenyen sem találtak legyőzőre a magyar vitorlázók

Újabb nagy magyar siker: A Genfi-tó után a Bodeni-tókerülő versenyen sem találtak legyőzőre a magyar vitorlázók

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Király Zsolt által vezetett Raffica Libera hatalmas küzdelem után nyerte meg a Genfi-tókerülő versenyt, óriási viharban. Kameránk előtt Király Zsolt és Hoffmann Henrik már a következő, Bodeni-tókerülő versenyről is beszélt, ahol a magyar csapat ismét a győzelmet célozta meg és ez sikerült is nekik, hiszen a másik legjelentősebb belvízi viadalt is megnyerték. A Bodeni-tavon megrendezésre kerülő Rund Um elnevezésű versenyen is az egytestű vitorlás siklott át először a célvonalon, mintegy negyed kilométerrel a többiek előtt, így akinek még kétsége lett volna, hogy ki a legjobb, az most méltán emelhetett kalapot a magyarok előtt. Gratulálunk!

A magyarok betartották kameránk előtt tett vállalásukat és az elmúlt hétvégén is megnyerték a versenyt; ezúttal a Bodeni-tavon nem találtak legyőzőre. A Németország Kékszalagjaként számontartott éjszakai versenyen több, mint 300 hajó vett részt, a vitorlások pedig péntek este 19.30-kor rajtoltak. Szerencsére most viharral sem kellett szembesülnie a vitorlázóknak, így a 100 km-nél is hosszabb távot komoly hátráltató tényezők nélkül tehették meg a versenyzők. A korábbi viharok nyomaival azonban találkozhattak, hiszen tövestől kicsavart fákkal és uszadékkal volt tele a tó vize. A versenyzőknek taktikus manőverezésekre volt szükség, hogy elkerüljék őket.

A Raffica legénységét, mint Genfben, úgy Lindauban is a többszörös magyar bajnok, Európa-bajnok, világbajnoki második Czégai Péter erősítette taktikusként. A magyar vitorlás hajnali 5 órakor ért célba, 250 méterrel maga mögé utasítva a második helyezett hajót. A csapat már készül a Kékszalagra, ami ráadásul hazai pálya, majd a negyedik nagy versenyre, a Centomigliára, amit az olaszországi Garda-tónál rendeznek meg.

Forrás: Origo; Fotó: Török Brigi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Ahhoz, hogy jó újságíró, riporter legyél, nem szabad a lépcsőfokokat átugrani - Portrébeszélgetés Gulyás Áronnal (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 március 31.
A gimnáziumban kezdődött a kapcsolata az újságírással, ugyanis az iskolai lapban megjelentetett egy cikket a Páneurópai Piknikről, tévében először pedig akkor szerepelt, amikor részt vett a Maradj Talpon című vetélkedő adásában. A történelem és a földrajz is érdekelte, ezért az ELTE meteorológia szakát végezte el, de hamar rájött, hogy ez nem egészen az ő világa. Szerencséjére egy kedves ismerőse felfigyelt rá, így került a HírTV-hez, ahol a Háború Ukrajnában és a Csörte című műsor társszerkesztője volt, de riporterként is kipróbálta magát, első bevetésén migránsokkal forgatott a határon. Örül, hogy a PestiSrácok.hu csapatához szegődött, mert úgy érzi, itt az ember megtanulhatja a szakmát. A véleményformálás és az igazság feltárása szempontjából úgy gondolja, hogy nagyon nagy szerepük van a riportoknak, aki pedig képernyőn akar szerepelni, annak fontos, hogy ezt a lépcsőfokot ne ugorja át. Gulyás Áronnal, a PestiSrácok.hu új riporterével beszélgettünk.