Pesti Srácok

Visszatér Paksra Böde Dániel, aki már-már legendaként távozik a Fraditól

null

Szimpatikus döntést hozott Böde Dániel, aki már nem alapember a Fradiban, de többet szeretne játszani. A válogatott csatár régi-új csapatában, a Paksnál folytatja; a Ferencváros gáláns gesztussal engedte el, hiszen még egy éve hátra volt a szerződéséből. Böde 200 élvonalbeli bajnokiján 89 gólt szerzett a Fradiban – nem hasonlíthatjuk össze a két játékost, de ennyi gólt utoljára Nyilasi Tibor lőtt a csapatban.

Kiderült, amit eddig is sejtettünk: Böde Dániel elhagyja a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és Pakson folytatja pályafutását. „Paksról jöttem 2012-ben, Paksra megyek vissza 2019-ben. Nekem csak két csapat számít, számított mindig, a Paks és a Fradi” – mondta távozásával kapcsolatban a Fradi Médiának a 25-szörös válogatott csatár. – „Játszani akarok, de nem negyedórákat. A kevesebb lehetőség nekem kevés. Többet érzek még magamban. Szerintem két-három évet képes leszek még első osztályú szinten teljesíteni a Paksban”.

A 32 éves támadó 2012-ben szerződött a fővárosi klubhoz, amelynek színeiben hét év alatt 200 bajnokin 89 gólt szerzett. A Ferencvárossal kétszer nyert bajnoki címet, valamint háromszor hódította el a Magyar Kupát. A 2015-2016-os idényben az OTP Bank Liga gólkirálya volt.

Elmondható, hogy jó döntés született: Böde már nem volt alapember a Fradiban, riválishoz – helyesen – nem igazolt, külföldről komoly csapatok valószínűleg nem keresték, így visszament Paksra, ahol biztosan alapember lesz. A Fradi is nagyvonalú volt: bár Bödének élő szerződése volt, elengedték régi-új csapatához.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.