Pesti Srácok

Kenderesi kifizetné a bírságot, csak engedjék haza Dél-Koreából

null

A dél-koreai rendőrség vádemelési javaslattal fordult az ügyészséghez Kenderesi Tamás ügyében - írja a Yonhap News Agencyre hivatkozva az Index. A magyar úszót szexuális zaklatással gyanúsítják: vasárnap egy szórakozóhelyről vitték el ittas állapotban, miután egy 18 éves lány kihívta a rendőröket Kenderesi állítólagos zaklatása után.

Kenderesi elismerte ugyan, hogy hozzáért a lányhoz, de tettét megbánta, bocsánatot is kért, a zaklatást viszont tagadta. Kenderesi helyzetét az is rontotta, hogy nem volt nála semmilyen igazolvány, se akkreditációs kártya. Ez is közrejátszott abban, hogy a hatóságok úgy döntöttek: a vizsgálat ideje alatt, vagyis tíz napig nem hagyhatja el az országot. A rendőrség most azt közölte, hogy Kenderesi a kihallgatásán is elismerte a fizikai kontaktust, de tagadja a vádakat. Jelezte, hogy hazatérne Magyarországra, és ezért hajlandó lenne kifizetni és letétbe helyezni a becsült bírságnak megfelelő összeget. Ennek mértékét nem közölték, de a becslések szerint forintban akár milliós nagyságrendű is lehet. Közben Kenderesi Tamás barátnője az Instagramon jelezte, hogy kiáll a barátja mellett. Egy közös képre azt írta ki: "ilyen erősek vagyunk együtt".

Forrás: Index; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.