Pesti Srácok

Csaknem 10 millió forintos pénzbüntetést kapott a Honvéd

null

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) etikai bizottsága 30 250 eurós (9,958 millió forint) pénzbüntetéssel és részleges stadionbezárással sújtotta a Budapest Honvéd labdarúgóklubját a román Universitatea Craiova ellen Európa-liga selejtezős párharcon történtek miatt.

A kispesti egyesület hivatalos honlapja szerint az UEFA döntése értelmében a következő hazai nemzetközi mérkőzésen egy 4000 férőhelyes részt le kell majd zárnia a Honvédnak, amely a pénzbüntetés nagyobb részét, 20 ezer eurót a rasszista megnyilvánulások, 5250 eurót a csapat nem megfelelő viselkedése, további 5000 eurót pedig rendzavarásért kapott. A Honvéd emlékeztetett rá: ez az eljárás nem azonos a klubnak azzal a fellebbezésével, amely során személyes meghallgatást kértek az UEFA-tól a Romániában történtek miatt. Mint írták, "erről egyelőre még nem kaptunk tájékoztatást".

A kispesti együttes tizenegyes-párbajban bukta el az El-selejtezős párharcot; az augusztus 1-jén rendezett romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással "kakaskodtak", a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több, mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok. A Honvéd óvást nyújtott be a mérkőzés után; ezt az UEFA elutasította, a kispestiek azonban fellebbeztek. A Craiova 60 ezer eurós pénzbüntetést kapott az európai szövetségtől, amely akkor arról is döntött, hogy a román együttesnek három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. A román csapat a harmadik fordulóban az AEK Athénnal szemben búcsúzott.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.