Pesti Srácok

Egy hét reménykedés után szembejött a futballvalóság – Kiesett a BL-ből a Fradi

null

Múlt héten hátrányból felállva, bravúros döntetlennel tért haza Zágrábból a Fradi, és abban bíztunk, hogy egy nagyon kemény visszavágó után is lesz okunk örömre. Ehelyett bebizonyosodott, hogy a magyar bajnok nincs egy súlycsoportban a horvát bajnokkal.

A telt házas mérkőzés első perceiben mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek: az első negyedóra végén a spanyol Dani Olmo, a nyári U21-es Európa-bajnokság legértékesebb játékosának remek kiugratása után Ademi tizenegy méterről vette be Dibusz kapuját. A gól után a Dinamo maradt fölényben, a Ferencváros ugyanakkor a 30. perc után több gólhelyzetet is ki tudott dolgozni, de az állás ennek ellenére a szünetig nem változott.

A fordulást követően szinte azonnal megduplázta előnyét a horvát együttes: Oršić beadását Petković továbbította a magyar csapat kapujába. Már ekkor is két Fradi-gól kellett volna a továbbjutáshoz, de a helyzet csak súlyosbodott. Hét perccel később Olmo volt eredményes, ezzel végleg eldöntötte a továbbjutást. Az FTC Ćivić kiállítása miatt a 69. percben emberhátrányba került és komoly gólhelyzetet már nem tudott kialakítani, sőt, a riválisnál a hajrában a csereként beállt Gojak is betalált. Az utolsó percben a vendégek részéről Petković büntetőt rontott.

Lovrencsics Gergő és Oršić harca a labdáért. Fotó: MTI/Illyés Tibor
PestiSracok facebook image

Az 5:1-es összesítéssel továbbjutó Dinamo Zagreb a norvég Rosenborggal találkozik a főtáblára kerülésért, míg a Ferencváros az Európa-liga selejtezőjének negyedik körében folytatja szereplését az izraeli Maccabi Tel-Aviv vagy a litván FK Suduva ellen. Az első mérkőzést jövő csütörtökön idegenben, a visszavágót egy héttel később hazai pályán vívja Szerhij Rebrov vezetőedző csapata. A párharc győztese bejut a csoportkörbe.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Ferencvárosi TC–Dinamo Zágráb (horvát) 0:4 (0:1)
gólszerzők: Ademi (16.), Petković (47.), Olmo (55.), Gojak (79.)
sárga lap: Ćivić (24., 69.), Heister (89.), illetve Ademi (26.), Hajrović (28.), Majer (91.)
piros lap: Ćivić (69.)

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.