Pesti Srácok

Rekordgyőzelem: az idei negyedik tókerülő versenyt is megnyerték a magyar hajósok (fotógaléria)

null

A PestiSrácok.hu nyomonkövette Király Zsolt kormányos és csapatának világverő útját, hiszen a magyar hajós nem mindennapi teljesítménnyel rukkolt elő a Raffica Libera fedélzetén. A balatoni Kékszalag verseny megnyerését követően először a viharos Genfi-tavon hajtottak végre világraszóló sikert; portálunk ekkor interjút is készített a résztvevőkkel. Ezt követően a Bodeni-tavi verseny sem fogott ki a magyarokon, akik ezt a csatát is megnyerték és győztesként siklottak át a célvonalon. Pár napja pedig a Garda-tavi tókerülő versenyen az egytestűek kategóriájában, nehéz kezdés után nagyot harcolva nyertek. Portálunk telefonon érte el Király Zsoltot, aki röviden elmesélte élményeiket az izgalmas versenyről, mely nem indult túl jól számukra.

Király Zsolt rögtön az elején leszögezte, hogy az abszolút versenyben harmadik helyet szereztek, hiszen több helyen kissé zavarosan jelent meg a történet. Ez azt jelenti, hogy többféle hajóosztály képviseltette magát a versenyen, de így is hatalmas eredmény, hogy sokukat sikerült megelőzni, a saját kategóriájukban viszont győzelmet értek el, hiszen az egytestű hajók között nem akadt náluk gyorsabb.

A kormányos szerint nem indult könnyen a nap, hiszen gyenge szélben indultak útnak, a víz meleg volt, azonban a levegő hideg, így ez kissé kellemetlen volt. Délig nem volt tehát egyszerű a helyzet a már erős szélben, a kisebb hajók ugyanis el tudtak húzni ebben a periódusban. Délután aztán eljött a Raffica Libera ideje, amikor ismét gyengült a szél és vissza tudtak jönni a versenybe, sorban hagyták le a hajókat. Rezgett a léc, hogy sikerül-e utolérni a meglógott hajókat; egy ideig nagy csatát folytattak a jó szélért, tulajdonképpen szélkereső versenyt futottak, aztán az utolérést követően sziszifuszi munkával sikerült leszakítani az üldözőket és megnyerni a kategóriájukat. Egy-két támadással még próbálkoztak ellenük, de Király Zsolt legénysége kitartott, és ezzel rekordot döntve sikerült mind a négy tókerülő versenyt győztesként abszolválni. Szívből gratulálunk nekik!

PestiSracok facebook image

Képek és videók forrása: Török Brigi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.