Pesti Srácok

Hiányzó pénzek, bajnokságból kizárt fociklub – Gál László most Ózdon került bajba

Hiányzó pénzek, bajnokságból kizárt fociklub – Gál László most Ózdon került bajba

Gál László ismét bajba került, és vele együtt az aktuális klubja is, az Ózdi Kohász SC. Korábbi írásunkban részletesen elemeztük a sportvezető eddigi munkásságát, aki bárhova került, mindig feljelentések, nyomozás, sikkasztás gyanúja merült fel. A Fradinál, Kispesten és a Videotonnál is megfordult többek között, de viharos körülmények között kellett távoznia mindenhonnan. Gál Lászlóval idén májusban beszéltünk: a PestiSrácok.hu-nak tagadta, hogy bármikor törvénytelenséget követett volna el, és szép jövőt jósolt ózdi klubjának, ahol ő az elnök. De vélhetően már nem sokáig, hiszen azóta Ózdon is elszabadult a pokol.

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága november 26-i ülésén úgy döntött, hogy a Tállya otthonában 29–0-s vereséget szenvedő Ózdot kizárja az NB III-as bajnokságból. A döntés ismeretében Gál László, az Ózdi Kohász SC elnöke az nso.hu kérdésére nem ismert el semmilyen hibát, sőt, azt mondta, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, és akár a legvégsőkig is elmennek, hogy bizonyítsák igazukat. Az MLSZ így indokolta a kizárást:

Ezek ismét súlyos vádak, amik tovább erősíti a gyanút, hogy valami nagyon nem stimmel Gál László körül, aki így védekezett:

PestiSracok facebook image

Gál tehát visszadobta a labdát: a vádakra támadással reagált. A 29-0-ás vereséget egyébként az okozta, hogy a felnőtt labdarúgók nélkül állt ki az ózdi csapat, akik Gál szerint megzsarolták őket és nem léptek pályára, ő pedig az ifiket küldte ki a Tállya ellen. Elmondása szerint szabályt nem sértettek, sőt, büszke volt a fiatalokra, hogy kiálltak a meccsre.

A háttérben az elmaradt fizetések, nem igazolt pénzköltések állhatnak. Egy biztos: az Ózdi Kohász SC romokban, kizárták a bajnokságból és a jövője is kétséges. Az ózdi városvezetés pedig már megszüntette a csapat támogatását: az önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága "határozati javaslattal élt, hogy az Ózdi Kohász SC a jövőben ne használhassa Ózd városának nevét". Az eseményeket nézve érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon mi történhet a háttérben ott, ahol Gál László sportvezetői munkát vállal.

Forrás: nso.hu; Fotó: ozd.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.