Pesti Srácok

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok kapta a Lions klubok idei Fair Play-díját

null

Több éves jószolgálati tevékenységéért, valamint a Lions klubok támogatásáért Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, jogász kapta idén a Lions klubok Fair Play-díját, amelyet vasárnap 10. alkalommal adták át az Erkel Színházban megrendezett jótékonysági előadáson.

A szervezet közleménye szerint az elismerést azok kapják, akik áldozatos munkával segítenek a hátrányos helyzetűeken. Radnainé Fogarasi Katalin, a Klauzál Lions Klub örökös elnöke a díjátadón elmondta: Kiss Gergely olimpiai bajnok mindig igyekszik ismertségét valamilyen jószolgálati tevékenységre váltani – olvasható az összegzésben. A Klauzál Lions Klub több, mint 1500 hátrányos helyzetű gyermeket vendégelt meg a fővárosi Erkel Színházban, ahol Kacsóh Pongrác János vitéz című előadását nézhették meg ingyenesen. Az előadásra a Rákóczi Szövetség jóvoltából 10 felvidéki általános iskolából is érkeztek diákok.

A tavaly harmincéves Klauzál Lions Klub alapítása óta fontos karitatív tevékenységet lát el. Fennállásuk óta számos egészségügyi intézményt, kórházat támogattak, többek között a Démétér-házat, a traumatológiai intézetet és a Daganatos Betegek Bakonyszücsi Lelki Rehabilitációs Otthonát is. Az Operaházzal közösen szervezett jótékonysági gyermek előadások immár 15 éve minden alkalommal telt házasak – emlékeztet a közlemény.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.