Pesti Srácok

Gera Zoltán szerint a foci szeretete fontosabb kell legyen egy fiatal futballistánál, mint hogy Ferrarit tudjon venni

null

A volt ferencvárosi és válogatott labdarúgó családjával együtt komolyan veszi a koronavírus-fertőzés jelentette szigorításokat, és ha ki kell mozdulni az otthonukból vásárolni, akkor ő teszi meg. A Heteknek adott interjújában Gera beszélt arról, hogy ritkán van hosszabb ideig együtt a család, illetve azt is kiemelte, hogy ilyenkor is fontos a testmozgás felnőttnek, gyereknek egyaránt. Gera Zoltán rajongói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy milyen az élete az aktív futballkarrierje befejezését követően, és útravalót is adott a fiatal futballistáknak, akiknek szerinte a focit jobban kéne szeretni, mint azt, hogy végre meg tudják venni az áhított Ferrarit. A beszélgetés során Gera börtönmisszióban betöltött szerepét illetően is érkeztek kérdések, valamint a vallás fontosságáról is beszélt a magyar válogatott korábbi erőssége.

Szinte mindenki tudja, hogy Gera Zoltán tizenéves korában rossz útra tévedt, és hiába volt nagy tehetség, majdnem eltékozolta talentumát. Később azonban a Pécsről indult focista a Ferencvárosban vált nagy sztárrá, majd Angliában is komoly karriert futott be, hogy végül a Ferencvárosban fejezhesse be pályafutását. Gera Zoltán a Hit Gyülekezetének tagja, erősen vallásos emberré vált, és gyermekeit is így neveli.

A beszélgetésből természetesen nem maradhatott ki a jelenlegi járványhelyzet, hiszen alig mozdulnak ki az emberek az otthonaikból – ez alól nem kivétel a Gera család sem. A volt válogatott labdarúgó szerint ennek is megvan a pozitív oldala, hiszen hosszabb heteket nem tudott együtt tölteni a család, most viszont feleségével, Timivel reggel egy kávéval, valamint közös zsoltárolvasással és imádsággal indítják a napot, majd kezdődik az otthoni tanulás a két gyermekkel. A Fradi ikonja tisztában van azzal, hogy milyen veszély a koronavírus-járvány, ezért be is tartják a legfontosabb óvintézkedéseket, illetve gondol a rászorulókra, és kihangsúlyozta, hogy ezzel nincs egyedül, hiszen többi focista adakozik a mostani helyzetben.

Ezt követően a focikarrier utáni időszakról beszélt őszintén Gera Zoltán, aki szerint nem volt egyszerű leállni a focival:

PestiSracok facebook image
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke (j) és Kubatov Gábor, az FTC elnöke (b) oklevelet és ajándékot ad át Gera Zoltán 97-szeres válogatott labdarúgó búcsúztatóján, a Puskás Aréna nyitóünnepségén, 2019. november 15-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ahogy említettük, Gera a Hit Gyülekezete tagja, és bár a Németh Sándor által vezetett egyház még manapság is sok vitát kelt, a volt válogatott focista aktív szerepet vállal többek között a gyülekezet börtönmissziójában is:

Gera Zoltán a magyar válogatott nehézségeiről is elmondott pár gondolatot. Szerinte nem túl bő a keret, így ha valaki megsérül, nehéz helyzetbe kerül a szövetségi kapitány, és ez befolyásolja az eredményességet. Végül egy sokat emlegetett téma is napirendre került, hiszen a fiatal focisták hihetetlen mennyiségű pénzt keresnek, ha befutnak, sokan azonban nem tudnak mit kezdeni az ölükbe hullott lehetőséggel. Gera szerint az lenne az egészséges, ha a motiváció továbbra is a foci szeretete lenne, nem pedig az, hogy új Ferrarit tudjanak venni a srácok:

Gera kiemelte a beszélgetés végén, hogy a Hit Gyülekezete vezetője, Németh Sándor karolta fel anno, amikor a szakadékban volt, és enélkül egészen másképp alakult volna a pályafutása és az élete.

Forrás: Hetek; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.