Pesti Srácok

Érdi női kézilabda – Rácz Mariann: Felhasznált bennünket a politika, nem jó ezzel szembesülni

null

Felhasználta a politika az érdi női kézilabdacsapat tagjait, ezzel nem jó szembesülni, ezen a pályán idegenül mozgunk – mondta az Indexnek adott interjújában Rácz Mariann, az ellenzéki polgármester, Csőzik László által nemrég gyakorlatilag megszüntetett csapat elbocsátott sportigazgatója. A hétszeres BEK-győztes, világbajnoki ezüstérmes, 205-szörös magyar és 113-szoros osztrák válogatott kapust meglepték a polgármester kijelentései, amelyek szerint Érden a kézilabda – szerinte – a közpénzek megcsapolására szolgál. A sportolókat azért is lepte meg a polgármester írása, mert volt olyan találkozó Csőzikkel a választási győzelme után körülbelül két héttel, amikor azt az ígéretet kapták a csapattal egyetemben, hogy minden megy tovább, ahogy eddig, sőt, már BL-álmokat szövögettek, mert új szponzorok bevonásáról is szó esett. Akkor is csak pislogtunk, de persze örültünk, nem akartunk hinni a fülünknek, hiszen vannak a sportban realitások. Mint ahogy most is pislogunk, és nem akarunk hinni a fülünknek – jelentette ki Rácz Mariann.

Rácz Mariann arról is beszélt az interjúban, hogy úgy érzi, a város marketingjének sokat adott a kézilabda. A 2013-ig hat éven át zárva levő, üresen tátongó Érd Arénát a kézilabdának köszönhetően sikerült megtölteni élettel. Közösségi élményt adtak a fiataloknak, volt például egy rózsaszín síp elnevezésű kezdeményezésük, aminek lényege: azok a játékosok, akik nem tudnak vagy akarnak a legmagasabb szinten játszani, ne szakadjanak el a sportágtól, belőlük játékvezető vagy versenybíró, akár statisztikus lehet, ott ülhetnek a zsűriasztalnál, a sportágban maradhatnak. A sportigazgató szerint teljesen érthetetlen, miért akarnak lerombolni egy viszonylag rövid idő alatt, jól felépített brandet.

– részletezte Rácz Mariann.

– összegezte tapasztalatait a Vasassal és a Hypóval játékosként hétszeres BEK-győztes Rácz Mariann.

Forrás: Index/PS; Fotó: Youtube

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.