Pesti Srácok

Mind a hat hétvégi bajnokira beengedik a szurkolókat

null

A labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi fordulójában mind a hat találkozón részt vehetnek nézők a házigazda csapatok rendelkezéseinek értelmében. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a "szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett", amennyiben a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket; ennek megfelelően az élvonalbeli futballbajnokság találkozóira is visszatérhetnek a szurkolók.

A 26. forduló nyitómérkőzésén a Kaposvár a Zalaegerszeget fogadja, a pénteken 20 órakor kezdődő találkozót ugyancsak nézők előtt rendezik, ám további részleteket nem közölt honlapján a vendéglátó somogyi klub.

Szombaton a Kisvárda az Újpestet, a DVTK a Mezőkövesdet, míg a Paks a Mol Fehérvárt látja vendégül. A Kisvárda honlapján kiemelte: a kormányrendelet értelmében minden negyedik székre ülhetnek majd szurkolók. A klub első körben a bérleteseknek biztosít lehetőséget, ezt követően a még megmaradt ülőhelyek számának ismeretében ad újabb tájékoztatást.

PestiSracok facebook image

– idézte a miskolci klub oldala Sántha Gergely elnököt.

– tette hozzá. A honlapon hozzátették: a bérletek érvényesek, ám a kötelező távolságtartás miatt nem mindenki szurkolhat a megszokott helyéről. A fennmaradó helyekre a jegyértékesítő rendszer kalibrálása után – várhatóan pénteken délelőtt – online lehet belépőjegyet vásárolni, változatlan jegyárak mellett.

A Paks közleménye szerint csak online – a meccsjegy.mlsz.hu weboldalon – és csak Paksi FC-s szurkolói kártyával vásárolhatnak belépőket a korábbiakkal azonos áron, így helyszíni jegyvásárlásra még a meccsnapon sem lesz lehetőség. A bérleteseknek az eredetileg fenntartott B3-as és B5-ös szektorokat a B2-es és B6-os szektorokkal kibővítik, hogy az egészségügyi óvintézkedések ellenére is garantáltan szabad székhez juthassanak, valamint megjelölik az általuk elfoglalható székeket.

Vasárnap Honvéd–Debrecen és Puskás Akadémia–Ferencváros összecsapásokra kerül sor. A kispesti együttes bejelentése alapján az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett hazai mérkőzéseiket a bérletesek tekinthetik meg, akik a beléptetésnél a bérletük felmutatásával léphetnek be a stadionba. A mérkőzésen korlátozott számban vendégszurkolók is jelen lehetnek; a vendégszektorba érvényes belépőket a DVSC értékesíti. A bejáratnál minden érkezőnél lázat mérnek, illetve kötelező lesz a maszk viselése is. A beléptetőpontoknál, a büféknél és a mellékhelyiségeknél érintésmentes kézfertőtlenítőket helyeznek el, kérik ezek rendszeres és alapos használatát. A felcsúti csapat weboldala arról számolt be, hogy az éves bérlettel, illetve a 15+1 alkalmas bérletettel, valamint a felcsúti lakcímkártyával rendelkező szurkolók léphetnek be a Pancho Arénába. A belépőkhöz bérletük, illetve lakcímkártyájuk felmutatásával juthatnak hozzá a helyszínen a belépési pontokon – itt a kötelező másfél méteres védőtávolságot padlómatricákkal jelzik –, és kizárólag a jegyen feltüntetett ülőhelyet foglalhatják el. A vendégszurkolók számára korlátozott számban biztosított jegyeket az FTC értékesíti.

Az OTP Bank Liga 26. fordulójának programja:

péntek:
Kaposvári Rákóczi FC–ZTE FC 20.00

szombat:
Kisvárda Master Good–Újpest FC 16.55
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC 19.00
Paksi FC–Mol Fehérvár FC 21.05

vasárnap:
Budapest Honvéd–Debreceni VSC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 18.55
Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 21.05

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.