Pesti Srácok

Akadémia a székely jéghokisoknak

null

Székelyföldi Jégkorong Akadémia létrehozását és magyarországi támogatását jelentette be egy csíkkarcfalvi (Carta) sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Az államtitkár történelmi sikernek nevezte, hogy a magyar jégkorong válogatott szombaton legyőzte Fehéroroszországot, és kijelentette, ez nem sikerülhetett volna a székelyföldi jégkorongozók sok éves hozzájárulása nélkül.

A Magyar Jégkorong Szövetségben elnökségi tagsággal rendelkező államtitkár bejelentette, a magyar kormány több év alatt 1,5 milliárd forinttal támogatja a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát, amely csíkkarcfalvi székhellyel, a római katolikus egyház által létrehozott alapítványi keretben jön létre. Az államtitkár történelmi sikernek nevezte, hogy a magyar jégkorong válogatott szombaton legyőzte Fehéroroszországot, és kijelentette,1 ez nem sikerülhetett volna a székelyföldi jégkorongozók sok éves hozzájárulása nélkül.

Soltész Miklós elmondta a támogatás egy részét beruházásokra, másik részét pedig szakmai programokra szánják. Az akadémia működését évi 225 millió forinttal támogatják, és már a 2016-os évben mintegy 613 millió forint támogatás érkezik Székelyföldre. Az akadémia székhelye Csíkkarcfalván lesz, de a támogatásból a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi jégkorongozók is részesülnek. Az államtitkár hozzátette,

PestiSracok facebook image

Tánczos Barna szenátor, a Román Jégkorongszövetség korábbi elnöke elmondta, jelenleg 500 gyermek jégkorongozik Székelyföldön, és a támogatás célja az, hogy tíz év alatt megkétszerezzék a hokizó gyermekek számát.

Forrás: MTIFotó: szekelyhon.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.