Pesti Srácok

Gyárfás Tamás lett az Európai Úszószövetség kincstárnoka, a nemzetközi testületben is újraválasztották

Gyárfás Tamás lett az Európai Úszószövetség kincstárnoka, a nemzetközi testületben is újraválasztották

Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét választották az Európai Úszószövetség (LEN) kincstárnokává a szervezet mai, londoni kongresszusán - értesült a PestiSrácok.hu. Gyárfás ellenszavazat nélkül, az ötvenkét ország képviselőinek egységes voksaival erősítették meg újabb négy évre a LEN kincstárnoki tisztségében, amely az elnöké után, a főtitkárival egyetemben a legtekintélyesebb pozíció. Az 52 tagországot felvonultató közgyűlés arról is döntött, hogy 2017-től kik képviselik Európát a Nemzetközi Úszószövetségben (FINA). Gyárfás Tamás itt is a legtöbb voksot kapta, mellette az elnökként újraválasztott Paolo Barellinek, a görög Dimitrisz Diatheszopulosznak és a brit David Sparkesnak szavaztak bizalmat.

Kiemelte, a küldöttek arra is felkérték, hogy a FINA-n belül is legalább 2021-ig folytassa a munkát. A Nemzetközi Úszószövetségnek 2017. július 22-ig Gyárfás Tamás az alelnöke, de miután a nemzetközi szervezetben 3 másik társával együtt ő képviseli az európai úszósportot, 2017. július 22-én Budapesten akár elnöknek, alelnöknek, vagy főtitkárnak is megválaszthatják.

PestiSracok facebook image

Az elnök portálunk kérdésére azt is elárulta, hogy az Európai Úszószövetségnek jelenleg 6 millió euróra rúg a vagyona, a kincstárnoknak efölött kell őrködnie, és ezzel kell felelősen gazdálkodnia."Amikor korábban átvettem a munkát, akkor még csak 293 ezer euró vagyona volt a LEN-nek, tehát a rendelkezésre álló forrás tizennyolcszorosára duzzadt, amelyet szintén kiemeltek ma a közgyűlésen és óriási eredményként értékeltek. Jelenleg a szervezetnek 4,3 millió eurónyi készpénz áll rendelkezésére, miközben van egy egymillió eurót érő ingatlanja és 700 ezer eurónyi kincstári jegye" - mondta Gyárfás Tamás. Kiemelte, nagy a jelentősége a különböző tisztségeknek, de a lényeg változatlanul az, hogy a magyar úszók a korábbiakhoz hasonló sikereket érjenek el. A sportág újabb igazi megmérettetése itt Londonban május tizenhatodikán kezdődik, hiszen akkor rajtol az Európa Bajnokság. Az úszó EB-n 50 magyar úszó vesz részt.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.