Pesti Srácok

A NOB szerint nagyon jó Budapest olimpiapályázata

A NOB szerint nagyon jó Budapest olimpiapályázata

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) értékelő bizottsága négynapos lausanne-i ülésén áttekintette a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékokra benyújtott pályázatokat, és Budapestet is esélyesnek látja a rendezésre. A magyar fővároson kívül Los Angeles, Párizs és Róma pályázik.

A 2024-es olimpiár kandidáló városoknak - Budapest mellett Los Angeles, Párizs és Róma - 2016. február 17-ig kellett benyújtaniuk első pályázati anyagukat, ezt elsőként Budapest tette meg. Ennek az értékelése zárult most le, az összegzést a NOB vezető testülete fogja megkapni.

„Az első benyújtott dokumentumok alapján elmondhatjuk, hogy mind a négy város nagyon jó pályázatot adott be. A pályázatok visszatükrözik a NOB Agenda 2020 reformprogramját, amely az észszerű és gazdaságos olimpiát helyezi a középpontba. A kandidáló városok különös hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra és a létesítmények utóhasznosítására. Elégedettek vagyunk az eddig látottakkal" - mondta a korábbi négyszeres olimpiai ezüstérmes sprinter, Frankie Fredericks, az értékelő bizottság elnöke az Insidethegames.biz olimpiával foglalkozó portálnak. A magyar pályázat markánsan eltér a többitől, mert az egyetlen, amely az ország több városát is olimpiai, illetve paralimpiai helyszínnek jelöli, lehetővé téve, hogy az ország lakosságának 90 százaléka elérjen legalább egy eseményt 90 percen belül. A következő mérföldkő 2016 októbere lesz, ekkor kell benyújtani a kandidáló városoknak a pályázati dokumentáció második anyagát. Forrás: MTI, fotó: MOB.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.